BÉKÉSI HÍRES EMBEREK

Kedves Olvasó, Rádióhallgató!

Ebben a rovatunkban olyan jeles személyiségeket mutatunk be, akik Békésen születtek, vagy erősen kötődtek Békéshez, és életükkel, munkásságukkal nagy mértékben hozzájárultak városunk hírnevének erősítéséhez.

Első nekifutásra a Békési Életrajzi Kislexikon fejezeteit ismertetjük ezen a honlapon, a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület hozzájárulásával. (Köszönet a kiadó egyesületnek.) A kislexikon összeállításakor a szerkesztők olyan neves személyeket vettek sorba, akik a kiadás évében már nem voltak az élők sorában. Mi a későbbiekben kiegészítjük a sort nevezetes élő, kortárs személyekkel, elsősorban a közélet, a politika, a sport és a művészet területeiről, de helyet kaphat itt egy-egy kiemelkedő technikai vagy más berendezés megalkotója, vagy sikeres vállalkozó is. A lehetőségek korlátlanok. Reméljük, sok hasznos adatot tudhatnak meg innen városunkról, Békésről és annak kiváló polgárairól.

                                                                                       Csurka Péter

Részletek a

BÉKÉSI ÉLETRAJZI KISLEXIKON -  A REFORMÁCIÓ KORÁTÓL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG

című kötetből.

Kiadó a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület 2001.

 

A BENEDICTY-CSALÁD

Első, Békésen letelepedett tagja BENEDICTY JÓZSEF (Balassagyarmat 1828, Békés 1894) gyógyszerész, a patikus dinasztia alapítója. Apja Benedicty Károly evangélikus lelkész, Nógrád megye táblabírója volt. Benedicty József gyógyszerész végzettséggel került Békésre, s benősült a Koricsánszky családba. Koricsánszky Mihály Békésen 1823-ban alapított patikát, ez volt a megye negyedik patikája. (az elsőt Gyulán 1770-ben, a következőket Szarvason 1803-ban, Békéscsabán 1812-ben alapították) Gyógyszertárát szakértelemmel és szorgalmas munkával a város és környéke szakmai központjává fejlesztette, ahová az orvosok szívesen bejártak egy kis eszmecserére.

Utóda, fia, BENEDICTY GYULA (Békés, 1854 – Békés, 1939.) a békési gimnázium VI. osztályának elvégzése után Szarvason érettségizett, s Budapesten szerzett gyógyszerész oklevelet. Átvéve a családi patikát, a hagyományos szellemet folytatta: higiénia, rend, pontosság, udvariasság volt a jellemző. Tőle fia, BENEDICTY JÓZSEF (Békés,1897 – Békés, 1961.) vette át a patikus stafétabotot. Változatlan szellem, rend és lelkiismeretesség változatlanul ugyanazon a helyen, több mint 100 éven át, egészen a gyógyszertárak államosításáig.

BENEDICTY JÓZSEF (Békés 1858 – Budapest, 19… ) építészmérnök. A patikus dinasztia alapítójának, Benedicty Józsefnek fiatalabbik fia volt. Mérnöki oklevelet Budapesten szerzett. Építészmérnöki munkásságának egyik legjelentősebb műve a Békés főterén épített, s a köztudatban „Bérház” néven ismert objektum volt. 1949-től a művelődési központ és a könyvtár, majd a Békési Galéria kapott benne elhelyezést. Az eklektikus stílusú homlokzattal impozáns épület elkészítésére kiírt pályázat öt pályázója közül ő nyerte el a kivitelezési megbízást. Az épület ünnepélyes felavatása 1887. március 15-én történt meg. Az avatóbeszédet Irányi Dániel, Békés város országgyűlési képviselője tartotta. Futaki Gergely

 

BOZAY ATTILA (1939 – 1999)

 A Balatonfűzfőről származó kisdiák 13 évesen, 1953-ban került a Tarhosi Énekiskolába (akkor Békés-Tarhos). Itt kezdett a zenével úgy foglalkozni, hogy azt élethivatásának is választotta. Zeneszerző akart lenni! Első darabjait 14 évesen itt írta.

Zeneszerzés tanárai voltak: Pongrácz Zoltán Tarhoson, Szilágyi István a budapesti Zeneművészeti Szakközépiskolában és Farkas Ferenc a Zeneakadémián. Őnála szerzett diplomát 1962-ben. Életútja egyenes volt. Mindig tudta, hogy mi a dolga. A tanítást, az iskolát, az ifjúság zenei nevelését nagyon fontosnak tartotta. Pályáját is iskolában kezdte, Szegeden a Zeneművészeti Szakközépiskolában, ahol zeneszerzést és zeneelméletet tanított. 1967-1979-ig szabadfoglalkozású zeneszerzőként dolgozott. 1979-től a Zeneakadémia – kisebb nagyobb megszakításokkal – élete végéig, mint egyetemi docens működött. 1990-től 1993-ig a Nemzeti Filharmónia igazgatója volt. A fiatal tehetségek pódiumhoz juttatása, a vidéki zenei élet felkarolása programjába tartozott, melyhez az indíttatást e tájon – a Békés-Tarhosi Énekiskolában – kapta. Bozay Attila életműve mintegy száz alkotásból állt. Munkássága felöleli a vokális és a hangszeres zenét, kórusművészetet, a zenekari muzsikát, a kamarazenét, és a szólóhangszerre komponált műveket. A klasszikus zene törvényeit szerencsésen ötvözte a magyar zenei anyanyelvvel, ez utóbbit Tarhosról hozta, miközben az európai hagyományokat is szóhoz engedte jutni. Első művét vonószenekarra írta, amelyet 1954-ben Tarhoson alkotott. E művét a Tarhosi Vonószenekari Tábor 1998-ban a Békés-Tarhosi Zenei Napokon előadta, a szerző jelenlétében. Akkor még nem tudhattuk, hogy mintegy ezzel vesz búcsút örökre – a haláláig tisztelt – iskolától. Gazdag és sokoldalú életművet hagyott az utókorra. A népi ihletettség kezdettől fogva jellemző rá. A népi hangszerekre írt műveket emelte be a klasszikus zene világába. Mindenkor vonzódott a magyar költészethez. Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, József Attila, Pilinszky János, Weöres Sándor, Károlyi Ami, Fodor András szövegeire alkotott zenét. Tiszta erkölcsre épülő magyarságtudata csorbíthatatlan volt. Bozay Attila mint operaszerző is bemutatkozott. Vörösmarty Csongor és Tündéje ihlette meg első operáját. A mű hangzó szövege a költemény saját anyagából való. A történet örök emberi kérdésekre keresi a választ. „Hol a boldogság?” – kérdezi Csongor. S az opera finom szerkesztésével, a zeneszámok  szilárd  megtervezésével adja meg a szerző a választ Csongor és Tünde boldog énekében, akik a szerelemben találják meg az élet végső értelmét. Az Operaház 100 éves fennállását ünnepelte az 1985-ben bemutatott remekművel.

Életművére Az ember tragédiája hatására született „Az utolsó öt szín” alkotásával tette fel a koronát, mely a millenniumi pályázat első díjas műve. Bozay Attila úgy ment el örökre, hogy a zsűri döntését már nem érhette meg.

A Békés-Tarhosi Baráti Kör elnökeként a Békés-Tarhosi Zenei Napokat a tarhosi Énekiskola (1946-1954) jelenlegi legitimálásának tartotta. Őrködött annak magas színvonalán és erejével, tekintélyével mindenkor segítette azt. Tarhos ügyét élete végéig az egykori kisdiák ragaszkodásával ápolta. Fő törekvése volt, hogy Gulyás György elképzeléseinek megvalósítását segítse abban, hogy a tarhosi zenepavilonra alapozva létrejöjjön a Gulyás György Művészeti Intézet. E munkát a hátramaradottak folytatják.

Művészetének elismerését magas kitüntetések jelzik : Erkel díj 1979, Érdemes művész 1984, Bartók - Pásztory díj 1988, Kossuth díj 1990, Magyar Művészetért 1992.

Békés város Bozay Attilát Tarhos érdekében végzett munkájáért Tarhosi emlékplakettel és Békés Városért kitüntetéssel jutalmazta. Emlékét azzal őrizzük meg, hogy Békés város kulturális – zenei életéért és a tarhosi hagyományok továbbéléséért végzett munkáját igyekszünk töretlenül folytatni. Gyarmath Olga

 

CSURKA PÉTER

Békés, 1894. július 6. – Káptalanfürdő, 1964. szeptember 29. 

Író, újságíró. A békési református főgimnáziumban tett érettségit. Az első világháborúban főhadnagyként vett részt, majd a nagyváradi jogakadémiát végezte el. Első írásai a harmincas évek elején tűntek fel a fővárosi lapokban és folyóiratokban. Ezek eredeti hangfelvétele, békési zamatú humora rövidesen népszerűséget szerzett neki.

Ismert színdarabíró volt, így 1932-ben megnyerte a Nemzeti Színház kamaraszínházának nagydíját. Farkasok c. darabja Nagyváradon aratott sikert. Nagydíj c. darabját Budapest után Brüsszelben is bemutatták. További sikeres darabjai a Zsófika, az Eszter, az Asszonyvásár és a rádiópályázaton első díjat nyert Julika. (1935 – 1937 között) Írt jeleneteket, verseket, novellákat, regényeket. Legismertebb regényei : A sárdombi háború (1937) és A két strázsa (1939). Írásai a fővárosi lapokban és folyóiratokban rendszeresen megjelentek. Futaki Gergely

 

DURKÓ ANTAL

Békés, 1890. január 17. – Békés, 1978.szeptember 4.

Gimnáziumi tanár, múzeumvezető. Édesapja gazdatiszt volt. Békésen érettségizett, egyetemi tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán, magyar-német szakon végezte 1912-ben, mint az Eötvös Kollégium tagja.

Diplomája elnyerése után Pápán a tanítóképző intézetben kezdte tanári pályáját. Előzőleg egy évet Németországban töltött. Az I. világháborúban hat évig volt orosz fogságban, ahonnan 1922-ben került haza. Utána Békésen, a gimnáziumban kezdte meg újból tanári működését. 1935-ben doktorált a békési gimnázium történetével.

A tanári munka mellett, tíz év kutatómunka eredményeképpen 1939-ben jelent meg Békés nagyközség története c. munkája, amelynek hézagpótló jelentősége volt, de napjainkban is értékes forrásmunkának számít, hasonmásban újra megjelent. Rendszeresen írt a Békési Hírlapba.

A tanítás mellett évtizedeken keresztül részt vett az iskolán kívüli népművelésben is. Közel hétszáz előadást tartott olvasókörökben, a városban és a tanyavilágban. Széleskörű ismeretsége és népszerűsége tette lehetővé, hogy amikor 1938-ban az elöljáróság megbízta a békési múzeum megszervezésével, rövid idő alatt értékes néprajzi anyagot gyűjtött. A háborús események miatt a múzeum csak 1945-ben nyílt meg. 1948-ban történt tanári nyugdíjazása után a múzeum vezetésére, méltó elhelyezésére, a tárgyi és szellemi néprajz feltalálható értékeinek gyűjtésére összpontosította minden erejét. Pedagógiai munkássága alapján megkapta az arany-, a gyémánt – és vasdiplomát. Futaki Gergely

 

GULYÁS GYÖRGY (1916 – 1993)

Tisztelői „emberi tölgynek” mondták. Kemény gerince inkább eltört, de nem hajlott meg soha. Fiatalosan lépett a nemzetépítők sorába. Protestálva alkotó személyiségnek született.

Köröstarcsán látta meg a napvilágot 1919. április 1- én. Családi körülményei miatt hamar kifejlődött benne az önállóság tudata. Elemi iskoláinak elvégzése után került el Szeghalomra, majd Debrecenbe, ahol gimnazista volt. A kollégiumi élet kötöttségét nem szerette, de a tanulásban élen járt.

Nem akart sem tanító, sem zenész lenni. A sors azonban másképp intézkedett. Középiskolai tanulmányai után elvégezte a tanítóképzőt. 1936-39-ig Bélmegyeren tanítóskodott. Büszkén emlegette a „tanyai” éveket. Itt szerzett tapasztalatai alapján merte Tarhost is vállalni. Miközben tanított, „magántanulóként” felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. 1942-ben szerzett középiskolai énektanári oklevelet, zeneszerzés-karmesteri szakon.

Békésen 1939-40-ig tanítóskodott, s a gimnáziumban óraadóként működött. „…az elérhető tanítói munka legszebb eredményeit érte el”, bizonyítja a róla készített szakmai vélemény. Az 1934-ben országosan fellendülő „Éneklő Ifjúság” mozgalomnak ő volt a lelke. 1000 tagú, elemi iskolásokból álló kórusára máig is emlékeznek.

1942-45-ig Debrecenben, a „Dócziban” volt ének-zenetanár. A tanítóképző leánykórusát vezette.1945-ben Emlékiratot nyújtott be az akkori VKM miniszteréhez, amelyben javasolta a Magyar Állami Énekiskola megszervezését. Ez az iskola „Tarhos” néven került bele a zenei és pedagógiai köztudatba, s a maga nemében egyedülálló volt. Elsőként valósította meg a gyakorlatban az énekes alapon történő zenei nevelést, Kodály pedagógiai koncepcióját. Gulyás György saját élete példájából kiindulva felkutatta az elkallódó, zeneileg tehetséges, tanulni vágyó falusi – tanyai gyerekeket és biztosította számukra a tanulás, a zenei képzés és továbbtanulás lehetőségét: intézményi keretben, kollégiumi háttérrel. Megvalósította a pedagógia egy sajátos kísérletét azáltal, hogy visszaadta ezeknek a gyermekeknek a zenei gyermekkorát. Meggyorsult zenei fejlődés lett az eredmény, mely utat nyitott a tehetségek érlelődésének, addig nem tapasztalt módon. Egyedülálló volt az iskola nevelési gyakorlata abban is, hogy összekapcsolta a zenei nevelést a közösségi neveléssel és a munkára neveléssel. Amikor 1952-ben a Zenepavilon építésekor gondok mutatkoztak, tanár és diák, maga az igazgató is, karöltve 40000 téglát hordott el az országútról az építkezés helyszínére. Az a diák pedig, aki rosszabbul felelt a tőle elvárhatónál, nem hordhatta a téglát.

„Tarhos szerves része az életemnek” – nyilatkozta Gulyás György, aki nélkül ez az iskola nem jött volna létre. Ő aki „semmiben sem volt fél, hanem mindenben egész, vagy semmi” , talán éppen a sok szervezési gond és nélkülözés következtében hosszú ideig megóvta iskoláját az 50-es évek pedagógiai dogmatizmusától. De végül is Tarhosnak ez lett a veszte! Mert a nemzeti gondolatot képviselte és a magyarságot. Kodály Zoltán, aki 1950-ben ezt írta az iskola emlékkönyvébe : „ Tarhos nagy jövő előtt áll” - , bizonyára nem sejtette, hogy az 1953-ban általa felavatott Zenepavilon irigység és rosszakarat, politikai rövidlátás miatt 1954 augusztusában megszűnik létezni.

Gulyás György az Énekiskola felszámolása után, életében most már harmadszorra, Debrecenbe került. „Mosolytalan városnak” tartotta Debrecent. 1954-től 1966-ig a Zeneművészeti Szakiskola igazgatója volt. Első jelentős sikerét az 1955-ben megrendezett „Bartók Béla ünnepi évvel”érte el. Ettől kezdve minden esztendő hozott valami eredményt. 1957-ben a debreceni Zeneművészeti Szakiskola felvette Kodály Zoltán nevét. A névadási ünnepség Kodály jelenlétében történt. Ő mondta az avatóbeszédet. Fontos momentum, hogy utalt a „tarhosi szellem átplántált örökségére”, miközben kijelölte a szakiskola teljesítendő feladatait is.

Amiként Tarhos szerves része volt Gulyás György életművének, a debreceni Kodály Kórus is az volt. Fontos dátumok jelzik az ösvényt, amelyen haladva nyomon követhetjük a kórus történetét. A szakiskola 1955-ben Gulyás György által alapított leánykórusa 1958-ban Kodály Leánykórus néven az angliai Langollenben I. díjat nyert, majd 1959-ben Arezzóban hozott óriási áttörést. A kórus történetéhez még az is hozzátartozik, hogy 1971-től az ország egyetlen vidéki hivatásos együtteseként koncertezett. Sikereinek, külföldi útjainak (lehetetlen őket felsorolni) a magyar kórusmozgalom is áldásos hatását látta.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának új épülete is – a Nagyerdőn – Gulyás György nevéhez fűződik. Büszkén emlegette, hogy életében három iskolát építetett fel: 1938-ban a bélmegyeri népiskolát, 1951-53-ban a tarhosi Zenepavilont és 1972-74 között az említett főiskolát.

„Egy életet szántam annak bizonyítására, hogy vidékről is lehet Európával együtt lépni” -vallotta. Ebben a szellemben a békésiekkel együtt hozta létre 1976-ban a Békési-Tarhosi Zenei Napokat azzal a szándékkal, „…hogy Tarhos nevét újból bevihessük a köztudatba.” Mint a rendezvény művészeti vezetője neve művészek, együttesek, személyiségek meghívásával, nem utolsó sorban az igényes koncepcióval elérte, hogy Tarhos neve ismét rangot kapott zenei körökben. Vallotta a megújulás szükségességét, ezért 1981-től a hangversenyek programját kiegészítette karvezető továbbképző tanfolyamokkal, és mesterkurzust is szervezett, amelyen kitűnő magyar karnagyok és külföldi professzorok foglalkoztak a hallgatókkal. Mindezt Tarhos és a Zenei Napok keretében.

A Énekiskola egykori diákjai, akiket ma is „tarhosiaknak” nevezünk, a mai napig tartják a kapcsolatot gyermekkoruk valamikori színhelyével, szellemiségével és részt vesznek azokban a munkákban, amelyek ébren tartják a fél évszázaddal ezelőtt megkezdett tevékenységet.

Az általános iskolai énektanár-képzést Gulyás György szívügyének tekintette: „A zenei műveltség alakítását az általános iskolában kell elkezdeni”- hangsúlyozta. Törekedett a zenei közízlés fejlesztésére. Harcolt a középszer ellen.

Átélt csonttörő, megbénító kudarcokat, támadásokat, intrikákat, amelyeket kigondolni se lehetett volna gonoszabbul. Mint művész került ki győztesen a kudarcokból, hazai és külföldi díjak tulajdonosaként. 1988-ban megírta „Bűneim… bűneim?” című „hitvallását”, mely történelmi dokumentum is egyben és az igazat tartalmazza. Róla?Tőle? – mindegy, hogy miként kérdezünk.

1993. november 11-én örökre elment tőlünk, de ránk hagyta a hitét,töretlen akaratát, a még meg nem valósított feladatokat.

Életművében és jövőt formáló „álmaiban” így él tovább. Gyarmath Olga

 

HAJNÓCZY VILMOS  ( 1915 – 1976 )

Pedagógus, kultúrmérnök, festő, zenét művelő és rajongó, természetbarát, a vízi sport szerelmese.

Viharos évtizedek hullámverésein át hányódó, alkotó ember, akit élete utolsó 25 esztendeje Békéshez kötött, a mezőgazdasági szakképzésben maradandót alkotva. Vármegyei tisztviselő családból származik, ahol meghatározó érték volt a kultúra, a kulturált életvitel és a zene. Testvérei: jogász, tanár és katonatiszt. A Bajai Tanítóképzőben kántortanító oklevelet kap magyar és német nyelvre jogosítva. Pályája kezdete hasonló sok más társáéhoz: egyik helyről a másikra irányítják, a fél országot érinti. Közben elvégzi Kecskeméten a mezőgazdasági szaktanítóképzőt is.  Jön a háború, amely a visszacsatolt Felvidéken találja, Sajógömörön, ahol 26 évesen iskolaigazgató, innen vonul be katonának. Két év után hadifogság, ahonnan megszökik, de a család már visszamenekült az oroszok elől Aggtelekre, ott lel rájuk. Irány egy jó rokonhoz Csanádpalotára. Kezdődik minden elölről. Egyik iskolából a másikba vezénylik 1946-tól, amikor már Zsuzsa, Domokos és Gyula nevű gyermekei 3-6 évesek. A háború után csak mezőgazdasági iskolákban tanít, az ötödik a beérkezés állomása Békés, 1953-ban. Itt rendes tanárrá nevezik ki, de valójában az iskola szakmai irányítását ő végzi. Be is következik igazgatóvá kinevezése 1962-ben. Óriási tenni akarással végzi iskolaszervező munkáját.

Pár év alatt elismerés kíséri nagyon színvonalas, szakmai képzést eredményesen és folyton újító és tenni akaró szakértelmét. Módszertani programjaira országos figyelem irányul, Békésre jönnek az „iskolák tanulni”, főként a tangazdasági gyakorlatok szervezését oldotta meg egyedülállóan. Erőfeszítéseinek eredménye lett az új tanügyi épület felépítése, birtokbavétele 1966-ban. Saját erőből, évenkénti továbblépéssel épültek fel a tanműhelyek, a kollégiumi szobák. Számos értékes szemléltető eszközt tervezett, készített, bevonva tanártársait, akiket nagy körültekintéssel vett maga mellé. Ő kapta elsőként a Nagyváthy-díjat.

Szerette az életet, teljességre törekedett, a sokoldalúan képzett ember volt az eszménye, aki tiszteli és ápolja a természetet, óvja saját egészségét, értőn fordul a képzőművészeti alkotások és a zeneművek felé. Zsűrizett festményeit, országos vándorkiállításon mutatták be, nagy sikerrel. Igazi néptanító alkat volt, aki szerette a földet, annak népét tisztelte és szolgálta korán bekövetkezett haláláig. Békésen a katolikus temetőben nyugszik.

Szeretett iskolája, az általa telepített parkban, emlékére kopjafát állított 1998-ban, ahol minden évben a ballagó diákok róják le tiszteletüket. Maradandót alkotott, a kicsiny szakiskolából nőtt ki 2000-re Szakképző Intézet és Gimnázium ezer feletti diáksággal, hetvenfős tantestülettel.  Varga Sándor

 

HEPP FERENC (1909 – 1980)

Minden idők legkiválóbb békési diákatlétája. Gimnazista korában dél-magyarországi válogatott. Békésen született 1909. november 3-án. Az itt elvégzett négy gimnázium után – édesapja akaratának engedve – inasnak szegődött, és kitanulta a kelmefestő szakmát. Segédlevéllel a zsebében tért haza és folytatta gimnáziumi tanulmányait. Itt jegyezte el magát végérvényesen a testneveléssel és a sporttal. A „zugi” fiatalokat – közöttük az ifjú Harmat Sándort is (Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető edzője volt az 1970-es években) – a sport fortélyaira tanította a maguk készítette eszközökkel. Meghatározó alakja volt a megyei, vándorzászlós atlétikai versenyeknek. Országos KISOK bajnokságot nyer távolugrásban, remekelt a futó és dobószámokban.

Testnevelője, Csurgay János, nem véletlenül ajánlotta őt a Testnevelési Főiskolára. Itteni és külföldi pályafutása káprázatos. III.évesen az 1933-34-es tanévben svájci ösztöndíjat kapott, s először odakint, majd később Pesten is testnevelő tanárrá avatták. Elnyerte az amerikai magyarok ösztöndíját, a Yale-i egyetemen tanult biológiát és testnevelést. Tanulmányai végén „A jellem egységes alapelemei” c. dolgozatával doktorált és szerzett egyetemi tanári diplomát. Az 1937.évi hazaérkezése után a Testnevelési Főiskolán tanári állást fogadott el, s a kosárlabdázás elméletét, gyakorlatát tanította. 1943-ban a budapesti egyetemen még egyszer doktorált.

1945 után elsősorban tudományos kutatásokkal ismertette meg a hallgatókat. 1947-ben a TF tantestülete közfelkiáltással igazgatóvá választotta. 1951-ig volt igazgató, 1951-1954: testnevelő tanár a budapesti egyetemen, majd újra főiskolai tanár a TF-en. Évek múltával életre hívta és 1959-1969 között vezette a Testnevelési Tudományos Kutatóintézetet. Közben fáradhatatlanul dolgozott kosárlabdasportunk fejlesztéséért. 1955-től negyedszázadon át a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöke. Sok megbízásnak tett eleget, nevét egyre inkább megismerte a sportvilág. Tekintélyét fémjelzi, hogy előbb a Nemzeti Kosárlabda Szövetség technikai bizottságának vezetőjévé, majd a testület alelnökévé választották. Számtalan kényes sportdiplomáciai ügyet oldott meg. Öt nyelven írt és beszélt. Szorgalmasan publikált, több mint 150 tudományos és szakmai értekezése látott napvilágot. 1952-ben ötnyelvű, 1960-ban hétnyelvű sportszótárt készített. Sok bizottságban, tudományos tanácskozáson hallatta hangját és irányította a hazai kosárlabda szövetséget is.

Lebilincselő egyénisége, népszerűsége révén megszámlálhatatlan barátot mondhatott magáénak. Pótolhatatlan veszteség érte a nemzetközi kosárlabda életet, s az egyetemes magyar testnevelési mozgalmat, amikor 1980. november 28-án Budapesten meghalt. Szakmai körökben kivívott tekintélyére jellemző volt, hogy halála után néhány hónappal őt is beválasztották az Egyesült Államokban lévő kosárlabda-múzeum „halhatatlanjai” közé. Békés városában iskolát neveztek el róla, amelynek előcsarnokában bronz arcmása is látható. Mester Péter

 

IRÁNYI DÁNIEL ( 1822 – 1892 )

A XIX. század magyar történelmének egyik legszínesebb, legértékesebb egyénisége. 1822. február 24-én született Toporcon (Szepes megyében) szepességi „cipszer” családban. Iskoláit Eperjesen , Késmárkon, Rozsnyón végzi, bölcseletet és jogot tanul. Pestre költözik és 1844 –ben leteszi a köz- és váltóügyvédi vizsgát. Megismerkedik Kossuthtal és annak révén a reformkor több vezető emberével. Tagja lesz az Ellenzéki Körnek és az Ifjúsági Társulatnak. Ez a két kör készítette elő március 15-ét.

A nép vezetői között Petőfi, Jókai, Bulyovszki, Vasvári társaságában is ott volt. A március 15-ei események kiemelkedő személyisége tehát. Irányi Dániel javasolja március 15-én kora délután a Nemzeti Múzeumnál – mintegy tízezer ember jelenlétében -  hogy a tizenkét pontot fogadtassák el a városi tanáccsal is, majd pedig érvényre kell juttatni a 12 pontnak a politikai foglyok szabadon bocsátására vonatkozó követelését – vonuljanak Budára és szabadítsák ki a népjogokért vállalt tevékenysége, írásai miatt bírói ítélet nélkül fogva tartott Táncsics Mihályt.

A forradalom és szabadságharc alatt több fontos tisztet töltött be: hivatalt fogadott el a törvényelőkészítő osztályban, majd a Képviselőház tagjává választják. Részt vesznek a Jellasics elleni pákozdi csatában, majd kormánybiztos. Ő is követi a kormányt és az országgyűlést Debrecenbe. Támogatja Kossuthot a Békepárttal szemben. Az április 14-ei Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása alkalmából ő vezette az országgyűlési jegyzőkönyvet.

A szabadságharc után Szatmárba, Beregbe, majd Gömörbe menekül. Haynau vérbírósága távollétében halálra ítéli.

Egyik barátjával 1850. január végén viszontagságos, veszélyes akcióval Párizsba szökik. Felveszi a kapcsolatot az emigrációval. Kossuth követeként tárgyal Berlinben Bismarkkal. Ott volt és részese volt annak az alkudozásnak, amelyet Kossuth III. Napóleon francia császárral a magyar kérdésben folytatott. Bejárta, megismerte Nyugat-Európát, idejét közgazdasági tanulmányoknak is szentelte. Párizsi éveiben szerzőtárssal megírta az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc történetét.

Az 1867-ben megkötött kiegyezés után Irányi nem tért haza azonnal, mert nem volt hajlandó az amnesztia feltételéül kívánt hűségesküt letenni. Amikor azonban 1868. március 14-én Pécs városa megválasztotta országgyűlési képviselőjévé – hazatért. Az országgyűlésnek haláláig tagja maradt. Elejétől kezdve a Kossuth függetlenségi törekvéseit képviselő ellenzék egyik vezére. A 48-as pártnak 1869-től fogva ő volt az elnöke. A képviselőház egyik leglelkiismeretesebb tagja, s a legnagyobb figyelemmel meghallgatott szónoka. Alapítója s elnöke volt az Erkölcsnemesítő Egyesületnek is.

Városunknak 1872-től haláláig sorozatosan újraválasztott országgyűlési képviselője. Békés városa nagy szeretettel, tisztelettel fogadta 1882. július 1-én abból az alkalomból, hogy 10 éve volt országgyűlési képviselője településünknek.

A városházán akkor többek között a következőket mondta : „Miként minden évben, ez idén is megjelentem becses körükben, hogy előadjam főbb vonásaiban úgy a kormány, mint az országgyűlés újabb működését, valamint ennek irányában követett magatartását. Megjelentem, hogy – ámbár távolról is figyelemmel kísérem – a hely színén vegyek tudomást szükségeikről, kívánságaikról, s ezeket – amennyiben a közérdekkel nem ellenkeznek – tehetségemhez képest teljesítsem. Megjelentem, hogy ismét szerencsém legyen találkozni, és kezet szorítani Önökkel, barátaimmal, akiknek részéről tegnap is a szeretet és ragaszkodás annyi és oly kétségtelen jeleit tapasztaltam.”

A képviselőházban sokszor szólalt fel választókerülete, Békés városa fejlődésének érdekében, és a békésieket sújtó igazságtalanságok, jogtiprások ellen.

Nyíregyházán halt meg váratlanul, 1892. november 2-án. Holttestét Budapestre vitték, ahol november 5-én országos részvét mellett temették el. Koporsója felett a Függetlenségi Párt nevében Eötvös Károly mondott búcsúbeszédet. Nevét emléktábla és mellszobor őrzi a békési városházán. Békésen, Budapesten, Békéscsabán és számos hazai településen utcanévvel tisztelték meg. A korstílust követő szobra áll a budapesti Károlyi kertben.  Mester Péter

 

JANTYIK MÁTYÁS  (1864 – 1903 )

Jantyik Mátyás Békés legelső és legjelentősebb művésze, 1894. május 10-én született Békésen. Nagyapja gazdálkodó volt, édesapja a birtok gondozása mellett építészeti tanulmányokat folytatott, s így fia művészeti érdeklődésének, ihletésének első formálója lett. Jantyik Mátyás befejezve a hatodik osztályt, Pesten, Orlai Petrics Soma műtermében töltötte 1879 nyarát. Orlai jó véleményt adott a szülőknek a tizenöt éves ifjú rajzkészségéről, de felhívta figyelmüket a művészi pálya küzdelmes voltára. Az ifjú Jantyikot nem lehetett tervétől eltéríteni: 1879 őszén megkezdte tanulmányát a budapesti Mintarajziskolában, ahol Székely Bertalan vezetésével dolgozott, tanult három évig. Jó véleménnyel volt stúdiumairól Szana Tamás és Lotz Károly is, akiknek festészeti osztályába az 1882/83-as tanévben járt. Az ún. évzáró vizsgálati kiállításon látott művei alapján az itthon járó Munkácsy Mihály is felfigyelt rá, meghívta Párizsba, műtermébe. Az „üstökös” című élclap szerkesztője felfedezte jó illusztráló készségét, s már 1882-ben, főiskolás korában, megjelentette gúnyrajzát. Ezt követően, éveken át dolgozott a lapnak, párhuzamosan a „Vasárnapi Újság”-beli tevékenységével.

1883-ban rövid római tanulmányutat tett, majd megérkezett Párizsba.

A Julian Akadémián tanult, különösen Julos Lefébre volt rá nagy hatással. Az első két évben rendszeresen jár Munkácsy műtermébe. Párizsi tartózkodása három éve alatt Karlovszky Bertalannal és Gregus Imrével állt kapcsolatban. Nagy hatást tett művészetére, Bastion-Lepage Jinomo naturalizmusa.

1884 nyarán hazalátogatott, itt született „Délben” című alföldi életképe, amelyet bemutatott az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1885-ös tárlatán. Az 1886-os őszi kiállításra „Laokoon” című művét küldte haza. 1887-ben szép sikerrel búcsúzott Párizstól : a Salon-ban kiállították „Koldusfy”-ét. Az 1888-as műcsarnoki tárlaton portrékkal és „Gyűjtés” című festményével vett részt.

1888-tól Békésen dolgozott, innen küldött rajzokat a „Vasárnapi Újságba”-ba a nagy békési árvízről („Gátépítés”, „Védőgát erősítés Békés alatt”). Később az árvíz jelenetét festményben is feldolgozta. 1888-ban festett két portréját az egyik békési bank vette meg. A kilencvenes években nagy arányú rajzolói illusztrátori munka kötötte a „Vasárnapi Újság”-hoz. 1888-1894 között több száz rajza, vagy rajza alapján kivitelezett fametszet jelent meg a lapban, illetve más újság és könyv illusztrációjaként. Legfontosabb rajzai az „Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben” című sorozatban láthatók. A „Vasárnapi Újság” hetente jelent meg, s a riporter-rajzok fényképet helyettesítettek. Ez a munka - az aktualitásokra hirtelen reagálás - jó ideig izgatta, de természetesen el is vonta az elmélyült, komoly munkától.

1895-ben ismét hazaköltözött Békésre, itteni birtokán épített magának műtermet. Itt születtek olyan fontos alföldi ihletésű művei,mint „Az itatóhoz”, „Békési leány”, „Tisztességes szándék” (1885), „Eke mellett”, „Napszámos”, „Búzaszentelés” (1899). E művekkel részt vett a kilencvenes években a Képzőművészeti Társulat tavaszi, őszi, illetve nemzetközi tárlatán. 1897-ben törökországi és kisázsiai útra ment. Megfestette Nikodémiát, „hol Zrínyi Ilona élete utolsó éveit töltötte”, Thököly sírját, „Abdul Hamid szultán visszatérése Konstantinápolyba” és a Boszporusz mellől” című olajképét (ez utóbbi szerepelt a Képzőművészeti Társulat 1900-as kiállításán ). A millennium évében rendelte meg szülővárosa a községháza részére Kossuth Lajos portréját, s ezt követte a nagy erőpróba: a Szabadka városától jött megbízatás.

1896-1902 között sikert sikerre halmoz. A Szabadkára készült kép megfestése és kiállításon történő bemutatása után megnyerte az országház freskópályázatát: Dudits Andor, Vajda Zsigmond stb. társaságában falfestmény készítésére kapott megbízást. A főrendi házban az emelvény két oldalán kapott helyet „II. Endre meghirdeti az Aranybullát”, valamint „Moriamor pro rege nostro” (más címen „Vitm et sanquinem!”) műve, mely Mária Teréziát ábrázolta a pozsonyi országgyűlésen. 1900-ban az említett művek végleges kivitelezésére Budapestre költözik. E műveket egykori tanára Lotz Károly olyannyira elismerte, hogy 1901-ben odaítélte Jantyiknak a róla elnevezett Lotz-díjat. Ebben a helyzetben Jantyik megengedhette magának,  hogy tanulmányútra menjen. Három nagy történelmi képének sikere után feladatának érezte, hogy az állam által meghirdetett iskolai történelmi falikép-pályázaton részt vegyen. Feldolgozta a „Honfoglalást”-t, amelyet 6000 példányban, rézmetszetként sokszorosítva adott ki a Békés megyei Közművelődési Egylet. A főváros által meghirdetett történelmi pályázatra „Martinuzzi halála” (megöletése) és „Budavár bevétele” című terveit nyújtotta be.

Munkakedve, életereje váratlanul megfogyatkozott 1903-ban kezdődő vesebaja következtében. Utolsó szereplése az 1903-as tavaszi tárlaton „Krisztus a kereszten” című olajképével, amely szenvedő önmagát jelenítette meg. Műteremlakást bérelt a gellérthegyi  művészházban, de még meg sem kezdte a munkát, kimerült. Hazautazott Békésre, s rövid betegség után 1903. október 16-án halt meg. Békésen tartott temetésén a megye és a község vezetői képviseltették magukat, koszorút küldött a Képzőművészeti Társulat is. A sírnál Esztegán László múzeumvezető mondott beszédet, s ugyanő írt egy nekrológot is, amely mindmáig alapvető irodalom Jantyikról. 1904-ben a Köröshát utcát róla nevezték el. A Képzőművészeti Társulat, a család és a barátok feladatuknak érezték, hogy megrendezzék a fiatalon elhunyt Jantyik emlékkiállítását. 1904 februárjában nyílt meg a Műcsarnokban a több száz rajzból és egy sor olajképből álló kiállítás. 1903-ban a „Vasárnapi Újság” hasábjain, illetve 1904-es hagyatéki kiállításán került a közönség elé az utolsó évek termése, s el is tűnt, csak aukcióban bukkant fel később, vagy ma is lappang ( pl.”A táltos”, „Párbaj után”, „Reggel a városligetben” „Az itatóhoz”, „Békési lány” stb.).

A Nemzeti Galéria,a Néprajzi Múzeum, a békéscsabai Munkácsy Múzeum és a róla 1957-ben elnevezett Jantyik Mátyás Múzeum őriz és mutat be műveiből egy töredéket. Neve nem él benne a művészeti köztudatunkban.

Az Országházban lévő nagyméretű falfestmények jellegben, stílusban, színhatásban idomulnak a belső tér elemeihez.

Legfontosabb alkotásai az alföldi ihletésű táj- és életképei. A bélmegyeri határszélt ábrázolja aratókkal, tanyarészletekkel, vízhordó, állatokat itatóra vivő leánnyal. Művein megjelenik környezete mindennapi és ünnepi élete, a paraszti sors minden mozzanata. („Nő korsóval”, „Ülő varró nő”, „Parasztlovak”, „Cigánylány”, „Napszámos” „Kukoricaszünet”, „Hóolvadás”, „A kocsmában”, „ Ünnepi hangulat”)

Legtöbbet dicsért műve a Képzőművészeti Társulat 1899/1900-as téli tárlaton bemutatott „Búzaszentelés” című hatalmas vászna. Nyári tájban, távoli tanyák és nagy búzatábla előterében kb. negyvenalakos jelenetet látni, amint a falu lakossága templomi zászlókkal, keresztekkel kivonul, s a pap megáldja a termést. Az egész mű, minden magyaros realizmusa mellett is emlékeztet a francia barbizoni mesterek „finom naturalizmusa”  (kora-impresszionista) alkotására, Millet, Daumier műveire. Az áhítat, mely az „élethez”, a búzához, a kenyérhez fűződik immár évezredek óta, ezen a Jantyik művön is rajta van, s ezért tartjuk jó alkotásnak.

A békési Jantyik Mátyás Múzeumban állandó kiállíítása látható, megmaradt legjobb műveiből. Egy Párizsban festett szobarészlet és női portré, családtagjairól, békési parasztokról készített arcképei és tanyaábrázolásai láthatók a falakon.  Beck Zoltán előadásának kivonata

 

KARACS TERÉZ  Pest, 1808. április 18. – Békés, 1892. október 7.

Nőnevelő, író. Atyja püspökladányi kisnemesi családból származó, neves rézmetsző-művész, térképmetsző, mérnöki képzettséggel. Édesanyja Takács Éva, felvilágosodott szellemű író. Szerény pesti polgári házuk, ahol Karacs Teréz nevelkedett öt testvérével, írók és barátok találkozó helye, ahol a demokratizmussal magas szellemi igények párosulnak. Ezt a szellemet vitte magával, amikor a szülői házat elhagyta, és nevelői állást vállalt 1840-ben.

1844-ben meghívták Miskolcra nőnevelő-intézet vezetésére. Barátságot kötött Brunswick Terézzel, Leőwey Klárával és Teleki Blankával. Teleki Blanka főúri nevelő intézetéhez hívta, de Karacs Teréz mély demokratikus meggyőződése miatt ezt nem vállalta.

A miskolci intézetet 1859-ig vezette. Onnan Kolozsvárra távozott, ahol a felső leányiskola igazgatónője lett. 1863-tól a Teleki családnál nevelő. 1877-ben Kiskunhalasra, unokahúgaihoz költözött. Ott kezdte írni visszaemlékezéseit saját életéről és a „nemzet napszámosairól”. Nevelői sikereit személyiségének köszönhette. A magyar polgári társadalom korai országos hírű nőnevelője volt. Nemzeti szellemű józan nevelési elveit át tudta vinni a gyakorlati életbe.

1885-ben betegsége miatt unokaöccséhez, Környei Lajoshoz Békésre költözött, aki a Hosszúfoki Ármentesítő Társulat igazgatója volt. Jó barátságba került az 1885-ben Békésre választott pedagógus házaspárral, Jámbor Lajosékkal, akiknek rábeszélésére és segítségével megírta több kötetre tervezett sorozatának első könyvét.

Amikor béna balkeze és állapota javult, egyre hosszabb utat tett. Visszatérve, élénk levelezést folytatott irodalmi adatkérőkkel. Pl. id. Szinnyei Józseffel (1830 – 1912), akinek 14 kötetes híres bibliográfiájához értékes információkat adott. Szinnyei József 1887-ben meg is látogatta Békésen, s feljegyzése szerint Karacs Teréz az időben piros arcú, szellemesen anekdotázó idős hölgy volt.

80. évében országos ünneplésben részesült. Budapesten a főváros népművelőinek testülete levélben köszöntötte, és egyidejűleg Karacs-alapítványt létesítettek. A „Fővárosi Lapok” 1887. április 17-én szerkesztőségi cikkben méltatta, s egy írását is közölte. Tisztelői az egész országból elárasztották köszöntésükkel.

Életének utolsó három évét Kecskeméti Ferenc református lelkész családjánál töltötte, s itt érte a halál. Amikor 77 évesen, betegen Békésre érkezett, nem gondolta, hogy még hét termékeny esztendő áll előtte. Karacs Teréznek élete folyamán számos nevelési, szépirodalmi és egyéb tárgyú cikke jelent meg a fővárosi és vidéki lapokban. A nők nagyobb tömegei számára követelte a magasabb iskolai képzést, nemcsak a nemzet, hanem az emberiség haladása érdekében is.

Halála után nyolc évvel tisztelői adományaiból gránit obeliszket állítottak sírjára a békési Rózsa-temetőben. 1972-ben a békési tanácsházán a megye és a város kulturális szervei képviselőinek jelenlétében méltatták tevékenységét és annak időtálló jelentőségét. A város központjában utca, a református paplak falán pedig tábla őrzi emlékét.  Futaki Gergely

 

KARÁCSONYI JÁNOS

Gyula, 1858. december 15. – Nagyvárad, 1929. január 1.

Címzetes róm. kat. püspök, történetíró, egyetemi tanár, az MTA tagja. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon, a teológiát a budapesti egyetemen végezte. 1885-ben teológiai doktor lesz, 1893-ban teológiai tanár, 1904-ben az MTA rendes tagjává választották, és ugyanebben az évben a budapesti egyetemen az egyháztörténet tanárává nevezték ki.

Visszaérkezve Nagyváradra – ahol nyugodtabb körülmények között dolgozhatott – előbb kanonoknak, majd c. püspöknek és nagyprépostnak nevezték ki. Éveken át tevékeny főtitkára volt a Békés vármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulatnak, szerkesztette annak évkönyveit.

Számunkra legjelentősebb műve Békés vármegye története c. munkája, melyet három kötetben a millenniumra írt meg. Ez a műve azóta is nélkülözhetetlen forrásmunka a kutatók és az érdeklődők számára. Szerteágazó munkásságában Békés város múltjának nagy figyelmet szentelt. Ötvenegy önálló műve és száznyolcvanhárom értekezése jelent meg. Negyven esztendőt meghaladó történetírói munkássága alatt érdeklődése – sok más terület művelése mellett – az Árpád-házi királyok korára összpontosult. Gyulán, szülővárosában nevét emléktáblával és utca elnevezésével is megörökítették, az MTA pedig a gyulai Szentháromság temetőben síremléket állíttatott neki.

Békésen sok tisztelője volt a nagy tudású, szelídlelkű tudósnak és főpapnak, aki az 1882. és 1883. évben békési káplánként  működött. Ezt emléktáblával örökítették meg a róm. kat. parókia homlokzatán. A későbbi évtizedekben Békésen többször megfordult és a római katolikus templomban néhányszor prédikált is.   Futaki Gergely

 

KECSKEMÉTI GÁBOR (1912 – 1981)

A békési Szegedi Kis István Gimnázium testnevelő tanára, Békés megye testnevelő szakfelügyelője, kétszeres magyar bajnok, kilencszeres magyar válogatott tornász, olimpikon, Békés város díszpolgára.

Életútja nagyszerű példája annak, ahogyan a nehéz sorból induló, de céltudatos ember makacs következetességgel, vasakarattal váltja valóra a maga elé tűzött célt, kizárólag önerőre utalva.

1912. január 30-ám született egy szegényparaszt házaspár elsőszülött gyermekeként. Korán árvaságra jutott, mert édesapja 1915-ben elesett a fronton, az azt követő éven belül édesanyját és két kisebb leánytestvérét is elveszítette. A négyéves korára teljesen egyedül maradt gyermeket apai nagyanyja, majd annak halála után, 11 éves korától anyai nagyanyjának testvére vette gondviselésébe, aki történetesen a békési református gimnázium pedellusa volt. Ez a körülmény talán megkönnyítette, hogy hányatott sorsú kis pártfogoltját nem valami korai kenyérkereső pálya, hanem a tanulás felé irányítsa, de ezzel együtt is megérdemli, hogy K. Szabó Gergely nevét elismeréssel említsük.

A jó eszű, mozgékony fiú rászolgált a bizalomra. Mindvégig a gimnázium legjobb tanulói között szerepelt  neve, s különösen sporteredményeivel öregbítette iskolája hírnevét a különböző szintű torna- és atlétikai középiskolás (KISOK) versenyeken. Itt meg kell említeni, hogy Kecskeméti Gábor olyan kortársakkal együtt koptatta az iskolapadot, mint Hepp Ferenc, Gonda József, Balog István, Kocsis Mihály stb. A velük való rivalizálás edzette küzdőképességét. Fontos tényező továbbá, hogy ez a „Hepp-nemzedék” olyan meghatározó testnevelő tanári egyéniség keze alatt nevelkedett, mint Csurgay János, kinek nevéhez fűződik a gimnázium „Botond” Sportkörének életre hívása (1908) is. Kecskeméti Gábor 1931. július 5-én a magyar csapat tagjaként megnyeri az osztrák-magyar ifjúsági viadal gerelyhajító számát (53,89 m ). Ezt az eredményt ugyan már nem békési gimnazistaként éri el, de emeli értékét, hogy mindössze néhány nappal a jelesen letett érettségi vizsga után teljesítette.

Még a középiskolai évek alatt határozta el, hogy testnevelő tanár lesz. A budapesti Testnevelési Főiskolán folytatta tanulmányait. A főiskola elvégzése komoly próbatétel volt, hiszen nem állt mögötte biztonságos anyagi háttér. Ő azonban kitartó szorgalommal  tanult és eredményesen sportolt. Az 1935.évi Főiskolai Világbajnokságon győztes TF-csapat harmadik legjobbja volt. Ebben az évben fejezte be főiskolai tanulmányait, azonban szomorú tény, hogy a kiváló eredménnyel megszerzett tanári oklevél és a kimagasló sportsikerek ellenére is csak az ÁDOB-osok (állástalan diplomások) táborát gyarapította, tanári kinevezést ugyanis nem kapott. Helyettesítő tanárként, óraadóként jutott alkalmilag némi keresethez különböző fővárosi iskoláknál. „Ha volt beteg tanár tanítottam, ha nem volt, nem tanítottam” – írja önéletrajzában. Az aktív sportolást azonban nem hagyta abba, s a 30-as évek második felében sok nemzetközi versenyen szerepelt eredményesen. Sportpályafutásának csúcsa az 1936.évi berlini olimpia, ahol a 7. helyezett magyar tornászválogatott negyedik legjobbja. A szerenkénti döntőben gyűrűn a tizenegyedik lett.

1939-ben egy súlyos sérülés vetett véget a sikeres sport pályafutásnak. Nem tudni, hogy a sérülés mennyire befolyásolta elhatározásában, de otthagyta  fővárost. Ismerve lokálpatrióta beállítottságát feltételezhető, hogy szíves-örömest foglalta el 1941-ben a nyugállományba vonuló Csurgay János megüresedett székét a békési gimnázium tanári szobájában. Az a szék azonban alig melegedett meg alatta, s 1942 áprilisában megkapta behívóját. 1943 nyár végén hazakerült ugyan a keleti frontról, de a front – az ő szavai szerint – „utána jött”, s annak átvonulása után is még rengeteg zavaró körülmény nehezítette életét. A háború okozta anyagi, gazdasági nehézségek, a tárgyi feltételek hiánya, létszámhiány, átszervezések stb. miatt érdemi sportmunkát csak 1945-től lehetett végezni. Mégis már 1947. június 1-jén a tankerületi, majd az országos középiskolás csapatbajnokságról bajnoki címeket és szép helyezéseket hoznak haza a tornászok és az atléták. Az országos viszonylatban is jegyzett eredményekre felfigyelve a legfelső sportvezetés 1952-ben Kecskeméti Gábort felkéri a válogatott edzőjének. Helsinkiben, a XV. nyári olimpiai játékokon tehát az ő közreműködésével éri el az előkelő hatodik helyezést a magyar férfi tornászválogatott.

Hogy a háború után Békés sportélete lendületes fejlődésnek indult, annak elvitathatatlanul fontos, ha nem  a legfontosabb tényezője volt, hogy a békési református (későbbi állami) gimnázium ifjúsága képezte a bázist, a Kecskeméti Gábor személye, az ő fiatalos lendülete, kitartó, szakszerű munkája volt a folyamat motorja. Hogy ezt a munkát nem egyedül végezte, érdemeiből semmit sem von le. A Békésen alig meghonosodott kosárlabdázás fejlesztésében olyan, hozzá hasonló kvalitású kortársakra talált, mint Gyöngyösi Elek és Szabó Ödön. Így történhetett, hogy 1949-ben már az NB I-ben játszanak a békési lányok, s az 1950-es években négy alkalommal nyer országos középiskolás bajnokságot a békési gimnázium. Mindez csak iskola és egyesület, testnevelők és edzők harmonikus munkájával volt megvalósítható. 1957-től Túsz Ferenccel, mint a gimnázium második testnevelőjével karöltve adnak újabb lendületet az atlétikának.

1959-ben Békés megye testnevelési szakfelügyelőjévé nevezik ki. 1960-tól a szegedi Tanárképző Főiskola békéscsabai kihelyezett tagozatának testnevelés szakos hallgatóit tanítja. Kiemelkedő munkáját 1963-ban az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címmel ismerik el. 1999-ben Békés város önkormányzata posztumusz díszpolgári címmel jutalmazza.

1991 óta a gimnázium tornatermének falán dombormű emléktábla is őrzi emlékét. De talán sokkal inkább a hálás tanítványok százainak emlékezete, akiket 40 éven át ebben a teremben nevelt nagy szeretettel a maga csendes, szerény, egyszerű stílusában, főleg saját példamutatásával egészséges életre, tevékeny, kitartó, becsületes munkára egészen 1981-ben bekövetkezett tragikus haláláig.

Szerénységéhez, lokálpatriotizmusához kedves adalék, hogy mindig tartott magánál egy kis spárgacsomót, viccesen igazolva „bíkísi madzagos” mivoltát. Ennél többet mond azonban, hogy tudjuk: a fentebb említett hasonló meghívást, főleg a fővárosból érkező, csábító ajánlatot többet is kapott, ő azonban köszönettel sorra elhárította, mert nevelő iskolájának tanára, szeretett városának hasznos, becsületes polgára akart maradni.   Domokos Imre

 

NÉMETH LÁSZLÓ (1901 – 1975 )

1901. április 18-án született Nagybányán, s 1975. március 3-án halt meg Budapesten. Író, esszéista, orvos. Anyja tanár, a család Nagyváradról költözött Budapestre, és Németh László itt végezte tanulmányait. Orvosi diplomát szerzett, de inkább az irodalom vonzotta. A rádió irodalmi osztályát 1934-35-ben ő irányította. A népi írók legnagyobb hatású ideológusa volt. Munkássága alapján a huszadik századi prózairodalom egyik legkiemelkedőbb képviselője. 1945 és 1953 között visszavonultan élt. 1952-ben József Attila díjat, 1957-ben Kossuth-díjat kapott.

Békési tartózkodása úgy alakult, hogy 1945-ben a lebombázott, éhező Budapestről az ugyancsak éhező Németh Lászlót és családját a békési származású dr. Püspöki Sándor, a Magyar Élet Kiadó tulajdonosa – Németh László kiadója – Békésre hozta erősödni, regenerálódni. Féja Géza írót és Török Erzsébet Kossuth-díjas énekművésznőt is hasonló szándékkal hozta ide. Németh Lászlóék 1945. március 10-én érkeztek Békésre, mint először a „Kortárs”-ban 1970-ben megjelent „Óraadók királysága” c. írásában erről Németh László beszámolt. Nyeste János vaskereskedő főtéri házában kapott elszállásolást és a népes családjával együtt rövid idő alatt kondícióban is megerősödtek. Nem mindenki fogadta őket szívesen. Egy diákplakát ügy miatt – amiben szerepe nem volt – Féjával együtt kihallgatták, de Németh Lászlót elengedték udvarias bánásmód mellett. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy az itteni gimnáziumban nem kapott óraadói állást. Miután Hódmezővásárhelyre hívták az ottani leánygimnáziumba, 1945 őszétől ott vállalt állást és tanított évekig, családja viszont továbbra is Békésen maradt s idejárt hozzájuk Németh László. Itteni tartózkodása alatt kétszer is meglátogatta az átutazó Illyés Gyula és a politikai körutakon Békésen tartózkodó Veres Péter is. Békési tartózkodása alatt írt egy be nem fejezett darabot. „Lányaim” című regényében is több utalás van békési tartózkodásáról. A Széchenyi téren és a Teleki utcában emléktábla jelöli a család álltak lakott házat, illetve annak a helyét. Az író nevét viseli a békési középiskolai kollégium is.   Futaki Gergely

 

POLGÁR LAJOS (1911 – 1988)

Békésen született. Édesapja a vasútnál teljesített szolgálatot Arad mellett. Trianon után – mint oly sokan mások is – a szűkre szabott haza határain belül kereste a megélhetés lehetőségét. Budaörsre költöztek. Innen járt Budapestre iskolába. 1929-ben a honvágy hazahívta őket Békésre. Középiskolai tanulmányait így 1929-ben békési Szegedi Kis István Református Gimnáziumban fejezte be. Szülei azt szerették volna, ha szakmát tanul, de ő a továbbtanulást választotta, bár szülei ebben anyagilag támogatni nem tudták. Beiratkozott a debreceni Tisza István (később Kossuth Lajos) Tudományegyetem matematika-fizika szakára. Első évben tanítványokat vállalva tartotta fenn magát. Később ösztöndíjat kapott kiemelkedő tanulmányi eredményeire tekintettel.

Az egyetemi tanulmányait befejezve – mint matematika-fizika szakos gimnáziumi tanár – egy ideig helyettesítő tanárként adott órákat a békési gimnáziumban és internátusban. A Délvidék visszacsatolása után Csáktornyán kapott állást, ahol a kereskedelmi középiskolában matematikát, fizikát és számvitelt tanított.

A háború utolsó hónapjaiban behívták katonai szolgálatra. Amerikai fogságba esett. 1946-ban került haza. Egy évig tanított Szombathelyen, majd szülővárosához közelebb kerülve egy évig Orosházán teljesített szolgálatot. 1948-ban nevezték ki a békési Szegedi Kis István Gimnázium rendes tanárává.

Kiemelkedő szakmai és pedagógiai munkáját mutatja, hogy 1952-ben – a politikai beszűkülés nehéz időszakában – a gimnázium igazgatójává nevezték ki. E munkakörét 1973-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be. Az első évtizedekben igen sok nehézségen kellet átsegítenie az iskolát, tanárokat és diákokat egyaránt, hiszen a politikai széljárás nem kedvezett az értelmiségnek, a jövő értelmiségét előkészítő, alapozó intézménynek és az ilyen pályára készülőknek. Ő, mint felelős vezető, tudta kötelességét, mélyen hitt a dolgok rendeződésében. Jövőbe vetett hittel végezte vezetői és nevelői munkáját.

Kiemelkedő, példamutató és következetes munkát végzett, mint tanár. Szigorú volt és igazságos. Munkájára  a szilárd és biztos tudás átadása és annak kialakítása volt a jellemző. Igazgatói munkájára is az előbbiek voltak a jellemzők. Nagy hangsúlyt fektetett a jó munka alapjául szolgáló iskolai rendre és fegyelemre. Vezetése idején megyei (sőt országos) szinten is elismert volt a békési gimnázium, szigorú fegyelméről és magas követelményeiről. Az itt érettségizett diákok egyetemi és főiskolai felvételi arányaival az iskola – vezetése idején -  az ország élvonalában volt. Ezt az eredményt, csak munkatársai  és saját maga iránt támasztott szigorú igényekkel lehetett elérni.

Nagy gondot fordított a tanári testület építésére, éppen az eredmények hosszú távú megalapozása érdekében. Alapvető célja volt, hogy az adott érdemjegy szigorúan arányban legyen a tudással, s így a fiatalok megállják a helyüket a választott felsőoktatási intézményben és az életben is. Az iskola a megyei és az országos tanulmányi versenyeken is kiemelkedő eredményeket ért el. A diákok sokszor csak továbbtanulásuk során és az életbe kilépve látták be igazán, hogy Polgár Lajos igazgató úr és az általa vezetett tantestület szigora őértük volt. Egyik tanítványa – saját könyvét dedikálva – talán mások helyett is a következőket írta: „Köszönet a tudásért, az emberségért, a becsületért.” Ez a legtöbb, amit egy pedagógus kaphat.

A gimnázium hosszú évekig, mint a város – és sokáig a környék – egyetlen középiskolája a szellemi és kulturális életben is kiemelkedő szerepet vállalt. Színjátszó köre, zenekara, énekkara, önképzőkörei, kiemelkedő sportélete és sporteredményei mind a tanórán kívüli gazdag tevékenységét tükrözi. Sokat tett a városért.

Polgár Lajos munkájának igazi értékét a hajdan volt tanítványok mérték fel. Városunk – halála után, a rendszerváltást követően – a „Békés Város Díszpolgára” cím adományozásával ismerte el több évtizedes áldozatos munkáját, melyben mindig jelen volt a szülővárosához való ragaszkodás, az érte való tenni akarás.

1988-ban, 77 éves korában halt meg.    Vámos László

 

B. SZABÓ ISTVÁN

Békés, 1893. március 28. – Békés, 1976. december 28.

Gazdálkodó, országosan ismert kisgazdapárti politikus, miniszter. Jómódú parasztcsaládból származott. A békési gimnázium alsó négy osztályát kitűnő tanulóként végezte, apja azonban ellenezte továbbtanulását. Öt testvérével a 80 holdas családi gazdaságban dolgozott 1913-ig, katonai szolgálata megkezdéséig.

Az első világháborúban az orosz frontra került, s hadifogságba esett. Tíz társával Perzsián keresztül került haza 1919-ben. Öt évig újra  tanyán dolgozott. 1925–ben költözött be Békésre. Ekkor kezdődött közéleti szereplése. Bekapcsolódott a Kisgazda Kör munkájába és ott hamarosan vezető szerepre tett szert, majd a földmunkásokat tömörítő Népkör vezetőségi tagja, illetve elnöke lett. Az akkori nehéz viszonyok között – hallgatva a sok panaszt – arra a meggyőződésre jutott, hogy csak szervezetten lehet és kell fellépni a nehezen viselhető állapotok javítására.

1931-1935-ig Békés képviselőtestületének a tagja, 1931-1934-ben Békés nagyközség bírója volt. 1935-ben ismételten beválasztották a Békés vármegyei törvényhatósági bizottságba. A kisgazdák és a szervezett munkásság vezetőivel jó kapcsolatot tartott fenn. Az ellenzéki beállítottságú paraszti mozgalom egyik vezetője, a FKgP alapító tagja volt. Részt vett a Békésen megtartott országos nagygyűlés megszervezésében, 1930. október 12-én, ahol bejelentették a Kisgazdapárt zászlóbontását. Közreműködött az új párt nevezetes programjának készítésében.

Jelentős szerepe volt abban is, hogy 1931-ben Szakács Andor volt államtitkárt, szerkesztőt, a kisparasztok jelöltjét választották Békésen országgyűlési képviselővé. Növekvő népszerűségét bizonyítja, hogy az ellenzéki polgári programot hirdető Kisgazdapárt békési szervezetének és a megyei szervezetnek (1933 – 47-ig) elnöke volt, s e minőségében helyet foglalt az országos pártvezetésben, az ún. nagyválasztmányban.

1932-ben Békésen a Népkör vezetősége jelölte a bírói tisztségre, s abszolút többséggel választották meg. Féja Géza „Viharsarok” c. könyvében írja 1937-ben, hogy eltérően a legtöbb helységtől, Békésen a munkásság és a szegényparasztság nagy része a kisgazda B. Szabó István mögé tömörült.

A gazdasági válság idején a munkanélküliség enyhítésére 1934-ben megszervezte a községháza mögötti hullámtér – mai piactér – feltöltését. 1935-ben az újabb tisztújításkor ismét a Népkör jelöltje, de a hatalom megakadályozta a jelölését. Az 1935-ös képviselőválasztásokon a vármegyei közigazgatás csak terrorral s a törvénysértések sorozatával akadályozhatta meg, hogy mandátumhoz jusson a kormánypárt jelöltjével szemben.

A választás után népszerűsége, tekintélye tovább növekedett, országosan ismertté vált. Egy időben kilenc helyi és környéki olvasókörnek is elnöke volt. 1939-ben a Kisgazdapárt megyei listáján országgyűlési képviselő lett (1939 – 44). Ellenzéki nézeteiért sok kellemetlensége volt a kormányzattal. A Parasztszövetség egyik megalapítója és vezetője volt. Aláírta a Kisgazdapárt 1943-as, Kállay-kormányhoz benyújtott háborúellenes memorandumát.

Ellenzéki és németellenes magatartása miatt a német megszállás idején bujkálni kényszerült. 1944 őszén a front utáni Békés megyében újjászervezte a Kisgazdapártot. 1945. augusztus 20-tól a FKgP Politikai Bizottságának tagja, s a párt országos alelnöke lett. Tagja volt az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek. 1944-46-ban a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. 1945 novemberében ismét országgyűlési képviselővé választották.

1946. február 23-tól december 18-ig államminiszter Nagy Ferenc kormányában. A párt jobboldalához tartozott, az ún. „alkotmányvédők” vezetője lett. Békésen a rizshántoló és a Kertészeti Szakközépiskola létesítésében volt szerepe, a Tarhosi Zeneiskola létrehozásában is komoly segítséget nyújtott Gulyás György igazgatónak. 1947. január 25-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki.

1947 februárjában a kommunisták diktatórikus törekvései láttán lemondott a FKgP Politikai Bizottságában viselt tagságáról, majd 1947. augusztusában kilépett az FKgP-ből is. Csatlakozott a Magyar Függetlenségi Párthoz (MFP). 1947 őszén, e párt feloszlatása után visszavonult a politikai élettől. Az ötvenes évek elején kuláklistára helyezték.

1952-ben otthagyta a mezőgazdaságot, s előbb Debrecenben, majd Budapesten dolgozott. Az 1956-os forradalom idején részt vett a FKgP újjászervezésében, s az Intéző Bizottságnak a tagja lett. 1956.  november 2–án államminiszterként belépett a Nagy Imre vezette kormányba. 1957-ben ezért letartóztatták, s három évre ítélték. 1959-ben szabadult, majd Budapesten fizikai munkásként dolgozott nyugdíjba vonulásáig (1965). Ezután Békésen telepedett le, s itt élt 1976-ban bekövetkezett haláláig. Hajdani lakóházát emléktábla jelöli a Jantyik utcában. Önéletrajzi feljegyzéseit sorozatban közölte a rendszerváltás után a Békési Újság. Mester Péter

 

SZÁNTHÓ ALBERT

Békés, 1822. január 23. – Miskolc, 1900. október 17.

Közgyám. Iskoláit Békésen végezte. Hosszú ideig volt Békés megbecsült közgyámja. Az 1840-es években Békés vármegye levéltárnoka és jegyzője volt, az 1850-es években pedig szolgabíró Békésen. Vezérszerepet vitt a békés-földvári vasúti szárnyvonal létesítésénél. Az ő kezdeményezésével alapították a Békési Népbankot, melynek 1869-1888-ig igazgatósági elnöke volt. (A Békési  Népbank Részvénytársaság huszonöt alapító taggal indult s az 1930-as években 3751 db bankrészvény volt a tagok tulajdonában.)

Az egész megyében ismert és tisztelt személy, aki nemcsak a képviselőtestületnek volt tagja, hanem 1888-ig, Miskolcra költözéséig a megyei törvényhatósági és közigazgatási bizottságnak is. Jótékonyságáról is jól ismerték. Értékes házat vásárolt óvodai célra, s Békés községnek ajándékozta. Miskolcra költözése után sem szakította meg kapcsolatát Békéssel. A gimnázium részére nagy összeget adományozott, hogy az intézmény érettségit adó, nyolcosztályos lehessen. Miskolcon halt meg, de kívánsága szerint Békésen a Rózsa-temetőben temették el. A békési előjáróság képviseltette magát a temetésen, érdemeit jegyzőkönyvben örökítették meg. A főtérről nyíló egyik utcát róla nevezték el, ma is a nevét viseli.   Futaki Gergely

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN

Szeged, 1505 – Ráckeve, 1572. május 1.

Helvét vallású jeles prédikátor, püspök, professzor, egyházi író. Szülei a Kunságból kerültek Szegedre. Apja az elemi iskola után Lippára vitte tanulni tehetséges gyermekét. Ezt befejezve, az akkor virágzó és a reformációt befogadó Gyulára ment a nemrég felállított főiskolára, amely 1566-ig, Gyula török kézre kerüléséig működött. Onnan egyetemre készült, s a gyulai városi tanács támogatásával először Bécsbe, (1535 – 1537) majd Krakkóba ment, ahol az egyetemen az időben több száz magyar diák tanul, Békés megyeiek – békésiek is. Szegedi Kis István itt is kitűnt, az egyetemi tanács magántanárrá nevezte ki.

1544-ben Wittenbergbe távozott, s ott egy évet hallgatott az egyetemen. A következő évben visszatért hazájába. Ekkor kezdődött el a hányattatása. Először Csanádról, első állomáshelyéről, Fráter György parancsára úgy űzik el, hogy mindene – így kétszáz értékes könyve is – odavész. Gyulára, a főiskolára került tanárnak. (Egy év múlva Cegléd, majd Makó és Temesvár következnek.) Onnan, miután az új várkapitány a főiskola tanári karát szétkergette, a mezőtúri virágzó egyházhoz került. Ott neje halála miatt nem maradt, hanem elfogadta a békési egyház meghívását, 1552 elején városunkba költözött.

Békés akkor az Alföld egyik legnagyobb lélekszámú, legvirágzóbb gyülekezete volt. Itt a lelkészi teendők mellett főképpen tanítással foglalkozott. Latin iskolát szervezett és tanított benne. Ez az iskola volt a későbbi utódok által többször újjászervezett és messze környék tanulóit magába fogadó mai gimnázium őse. Nagy vesztesége Békésnek, hogy egy portyázó temesvári zsoldos csapat elfogta őt, házát kirabolta s csak a véletlennek köszönhette szabadulását. Ti. éppen volt diákja lett őrző katonája, s az szabadon engedte. Háromnapi bujdosás után tért vissza. Itt egyetlen még élő lányát is eltemette, s a két megrázkódtatás hatására elhagyta Békést, Tolnára távozott. Ott is tanári és lelkészi szolgálatot végzett.

1554-ben a laskói zsinaton összegyűlt lelkészek őt választják meg az általa akkor szervezett baranyai szuperintendencia püspökévé. Laskón, majd Kálmáncsehiben működött ezután. Itt a már meglévő középiskolát főiskolává fejlesztette. Utóbbi helyen 1561-ben a törökök elfogták, s agájuk nagy váltságdíj reményében több mint két éven át vasra verve fogva tartotta. Hiába volt a magas közbenjárás a kiszabadítására.

Végül egy gazdag ráckevei nő, azzal a kikötéssel, hogy Ráckevén lesz lelkész, rabságából kiváltotta. Ott töltötte életének utolsó nyolc esztendejét viszonylagos nyugalomban. Hitvitákban továbbra is részt vett, győztesen fejezve be azokat. A ráckevei időszakban foglalta rendszerbe az addig élőszóval hirdetett teológiai nézeteit, s ott alkotta meg a magyarországi helvét reformáció első összegezését. (Az igaz teológia főbb tételei c. monumentális méretű, latin nyelven írt művében.) Nem sokkal azután halt meg Ráckevén.

Életrajzát azért is kell ismerni, mert az a hányattatás, amin életében keresztülment, nagyjából jellemző a hasonló sorban élő prédikátorokéra. Szenvedett üldöztetést, verést, rabságot – 11 gyermekét temette el – kevés vagyonát elvesztette és állandó bizonytalanságban élt. Ahol megjelent, nagy tekintélyre tett szert. Végigprédikálta a fél Alföldet, a mostani Békés megye területét is. Sikeresen terjesztette a reformációt.

Kiváló szónok, s mint tudományosan képzett író, megalkotta egyháza legfontosabb elméleti könyvét. Valamennyi munkáját latin nyelven írta, s azok csak halála után jelentek meg. Műveinek megjelentetésében pótolhatatlan érdeme volt Skaricza Máté (Ráckeve, 1544. – uo. 1591) prédikátornak, aki – (Európát tanulmányútjai során bejárva és visszatérve) – utódja lett Szegedi Kis Istvánnak Ráckevén. Sajtó alá rendezte elődjének hátrahagyott írásait, s megírta szeretett mesterének életrajzát is (Vita Stephani Szegedini) a Theologiae sincerae c. műve bevezetőjeként. Neki köszönhető, hogy Szegedi Kis István öt latin nyelven írt teológiai munkája Baselben, Genfben, Zürichben Schaffhausenben és Londonban megjelenhetett 1573 és 1608 között, több kiadásban is.

A Skaricza által a fejfájára vésetett szöveg : „Termetre kicsiny, de jeles tudós pihen itt lent a sír csendes ölén: István, a Szegedi.” Művei, írói munkássága révén egész Európában hírnévre tett szert. Nemcsak mint tudós, reformátor, iskolavezető, hanem mint költő is jelentős volt. Magyar nyelvű verseiben a kifejezés ereje és tömörsége lenyűgöző. Leghíresebb költői műve : „A magyaroknak siralmas éneke tatár rablásról” c., mely az 1566. évi háborúból meríti tárgyát. Verseinek formai értéke Arany János szerint is a reformáció kora legigényesebb alkotásának tekinthető.

Öt ma is énekelt – evangélikus és református énekeskönyvben található – egyházi éneket is szerzett. A békési gimnázium ma is alapítója, Szegedi Kis István nevét viseli. Emléktáblája is van az iskola falán.   Futaki Gergely

 

TOKAI LAJOS (1893 – 1959)

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium egyik kiemelkedő tudású tanáregyénisége 1893. március 1-én született Békésen. Középiskolai tanulmányait a békési gimnáziumban végezte, itt tett érettségi vizsgát. Tanári diplomáját a debreceni egyetemen szerezte meg történelem-latin szakon.

Tanári pályafutását Nagyenyeden kezdte 1915-ben. Az 1917/18. tanévben a kunszentmiklósi református főgimnáziumban Rátkay Imre helyét vette át. Tanított magyar nyelvet, történelmet és bölcsészetet.

1921-ben tért haza szülővárosába, és az 1921/22.tanévben a Körber Tivadar igazgató által vezetett békési református gimnáziumba rendes tanári kinevezést nyert. Oktatott magyar nyelvet, latin nyelvet, történelmet, társadalomtant és földrajzot. Őre volt az ifjúsági, majd a tanári könyvtárnak is.

1932-ben jelent meg nyomtatásban a Magyarország kormányzata a Jagelló-korban (Békés, 1932.) c. történelmi munkája, amit a következő tanítási esztendőben a vallás és közoktatásügyi miniszter is ajánlott a középiskolák könyvtárainak beszerzés céljából.

1933. április 1-én avatták a debreceni egyetem bölcsészdoktorává. Ettől az évtől egyre többször kérték fel tudományos előadások megtartására.

Széles körű társadalmi megbecsülés övezte. Tagja volt a gimnázium igazgatótanácsának, a Magyar Vadászok Országos Szövetsége választmányának, a Békési Járási Polgári Lövészegylet intéző bizottságának, a Békési Öregdiákok Egyesületének, a Békési Gyümölcstermelők Egyesületének. Kezdeményezte a gimnázium Madárvédő Egyesületének megalakulását, majd éveken át vezette azt.

Az igazgatótanács és a tanári kar egyhangú határozata alapján 1941. február 8-án Karácson András lelkész, igazgatótanácsi elnök iktatta be igazgatói állásba. Beiktatási beszédében a gimnazisták legfontosabb feladatának a tudás megszerzését és az istenfélelem vállalását tekintette.

Az 1941/42. tanévtől választmányi tagja lett az Országos Református Tanáregyletnek, a Békési Járási Levente Egyesületnek és tuladonosa lett a Nemzetvédelmi Keresztnek. Egy évvel később a Békési Tanáregylet díszelnökévé választották.

1944-ben az intézet vezetését Végh László tanárnak adta át. 1945 áprilisától több mint egy évtizedig nevelte, oktatta, tanította a békési ifjúságot. Példát adott magyarságból, emberségből, hitből és tudományos gondolkodásból egyaránt.

1956-tól már keveset tudott együtt lenni diákjaival, a súlyos betegség ebben időről időre megakadályozta. 1959. augusztus 15-én hunyt el. Hamvai Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszanak, tanártársa és barátja Túróczy László református lelkész búcsúztatta.  Gellén János

 

VERESS ENDRE Békés, 1868. február 15. – Pécs, 1953. november 24.

Történettudós. Egyénisége kialakulására jelentős hatással volt közvetlen felmenőinek életútja. Családja rajta kívül is értékes egyéniségeket adott nemcsak hazájának, hanem más népek hasznára is. Nagyapja Veress Ferenc sarkadi református lelkész, aki művelt, hazaszerető ember volt, két fiát és közel 300 önkéntest küldött Kossuth seregébe a szabadságharc kitörésekor. A világosi fegyverletétel híre vitte sírba. Atyja Veress Sándor, aki Kossuth és hívei  kíséretét, mint hadnagy látta el, Kossuthtal emigrált és londoni tartózkodás után Bukarestben telepedett le Békésről nősült. Sógornőjét, Birizdó Lujzát vette feleségül, aki örmény eredetű békési jegyző lánya volt. Hét gyermeke közül az első Endre, a történész, aki Békésen született.

Három hónapos korában Bukarestbe került, s ott nevelkedett román gyerekek között, egyszerre tanulva mind a két nyelvet. Majd a bukaresti német gimnáziumot végezte el, ahol a német mellett a francia nyelvet is elsajátította. A kolozsvári Kereskedelmi Akadémián végzett, de érdeklődése a bölcsészet felé vonzotta.

Huszonhárom évesen iratkozott be a kolozsvári egyetemre. Előzőleg már tizenhat éves korában megjelent egy román tárgyú néprajzi cikke a budapesti Vasárnapi Újságban, majd Bukarestben egy magyar nyelvű naptárt is szerkesztett 1890-ben. Elsőéves egyetemista volt, amikor pályadíjat nyert Báthory Endréről írt tanulmányával. Ekkor alakult ki benne az elhatározás, hogy fő kutatási területe Erdély, s a korszak, amelyet vizsgál, a Báthoryak kora lesz.

Egyetemi hallgatóként bejárta a környező országok 33 levéltárát, s mindenütt gyűjtötte az anyagot tervezett nagy munkája, a 16. és a 17. századi Erdély történetéhez. Ösztöndíjasként három évig, 1897-ig a bécsi diplomatikai intézetben működött és ott sajátította el a levéltári kutatást, majd másfél évig a vatikáni levéltárban dolgozott. Közben tanári oklevelet és bölcsészdoktori címet szerzett.

Először Déván tanár, majd hét év múlva a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület levéltárosa lett. A forráskutatást szenvedéllyel folytatta, majdani munkája kizárólagos alapjának tekintve a forrásokhoz való hűséges ragaszkodást. Innen ment Budapestre és a kultusz-, majd a külügyminisztériumban, mint osztálytanácsos dolgozott. 1919-ben röpiratot készített Békési András aláírással az erdélyi nemzetiségek közeledése érdekében. 1921-ben az erősen nacionalista irányzat nem kedvezett a két nép közeledésének és az elvet hirdető Veress Endrének. Ekkor nyugdíjazták. Ez a körülmény 30 évi további kutató és feltáró munkája kezdetét jelentette.

Két fő területre összpontosított: a 15.-től a 19. századig terjedő időszakot felölelő okmányanyag gyűjtésére a két szomszéd nép vonatkozásában és a Báthoryak történelmi szerepének vizsgálatára. Egymás után születnek meg rendkívüli szorgalommal végzett kutatásainak eredményei. Már 1910 és 1921 között megjelent 12 kötet „Az erdélyi és magyarországi történelem forrásai” című 50 kötetre tervezett forráskiadványból, de Magyarországon a megváltozott történelmi körülmények miatt ennek nem lett folytatása. Romániában viszont a Román Tudományos Akadémia más címmel és bővített tartalommal további 11 kötetet jelentetett meg az 1527-1690-ig terjedő időszak Erdélyre, Moldvára és Havasalföldre vonatkozó dokumentumait 1929-1939 között. A további kötetek megjelenése a II. világháború miatt abbamaradt. A még ki nem adott anyag kéziratban az Országos Széchenyi Könyvtárban van.

Fő művének Veress Endre „A román-magyar könyvészet” c. monumentális művét tekintette, mely az 1473-1878 közötti időszak minden olyan magyar vagy román szerzőjének művét tartalmazza – teljes bibliográfiai adatokkal – amely alkalmas volt a kölcsönhatás igazolására. A II. világháború itt is közbeszólt. Csak három kötete jelenhetett meg, a negyedik már kiszedve megsemmisült. Erről a kiadványról maga írta, hogy ez a történelmi, művelődési és irodalmi emlékek kincsestára is.

Közben érdeklődése változatlanul kiterjedt a Báthory-kutatásokra is. „A tizenöt éves török-magyar háború” ( 1593 – 1608) c. kiadatlan okmánytár és 70 év tudományos levelezése, melyet fia és menye dolgozott fel „Arcélek Erdély viharos múltjából” címen, az MTA gondozásába került. Ugyancsak fia és menye állította össze munkáinak 80 gépelt oldalt kitevő, de még kiadásra váró bibliográfiáját is 1976-ban.

Hatalmas életműve hivatalos helyen – a már ismertetett okoknál fogva – nem kapta meg a méltó elismerést: az akadémiai tagságot. Jövőbe mutató, a kelet-európai népek egymásra utaltságát, egymást megbecsülő együttélését szolgáló tevékenységét annál inkább elismerte szűkebb pátriája, Békés és utolsó tartózkodási helye, Pécs városa. Békésen emléktáblával jelölték meg szülőházát, és utcát neveztek el róla. Pécsett hasonlóképpen emléktábla és utca őrzi nevét. Gyulán, melynek okmánytárát 1938-ban kiadta, a városháza udvarában álló emlékoszloppal örökítették meg.

Munkáit a jövő kutatói nem nélkülözhetik, az általa összegyűjtött anyag pótolhatatlan kincsestár. Kézirathagyatéka 28 ezer ívlap, közel 40 ezer jegyzetlap és 15 ezer levél. 1938-ban egy békési látogatását írta le és olvasta fel a rádióban. Ez kibővítve jelent meg az 1941. évi „Békési Naptár”-ban.   Futaki Gergely