KÖNYVAJÁNLÓ

Dávid Márta Barbara:Választ adó előző életek 

Amikor megkérdezik tőlünk, hogy mi az életünk legfőbb célja, akkor általában ugyanazt a választ adjuk rá: szeretnénk boldogok lenni. Értelmetlen lenne azt a kérdést feltenni, hogy mi a boldogság, mert nyilvánvalóan minden ember mást és mást válaszolna. Mindenki a saját maga által elképzelt boldogságot szeretné megélni, s ez szíve joga. 

Megkérdőjelezhető-e, hogy amit az ember legfőbb céljának tekint, azt nem veszi komolyan? Érthető módon ez balgaság lenne. Sajnos ennek ellenére sokan csak álmodoznak a boldogságról, de nem fogalmazzák meg maguknak pontosan, hogy konkrétan mire gondolnak akkor, amikor ezt a szót használják. Gondolkodjunk most együtt néhány mondat erejéig Hamvas Bélával: „Mindenki magában hordja küldetésének titkát, mégis az emberek túlnyomó többségében az élet értelme homályosan marad. Senki a végső értelem kibontása nélkül boldog nem lehet. Aki az egyetlen lényeges feladatot nem végzi el, munkája végezetlen távozik, adósa marad önmagának.” 

Sajnos nincs egyedül Hamvas Béla ezzel a véleménnyel. Az emberi lét tartalmának kutatói tömegesen jutnak hasonló következtetésre. Bizonyítékul álljon itt még egy idézet – jelesül Anthony de Mello gondolatai közül: „A legtöbb ember szunnyadva házasodik, álmában nevel gyermeket, szunnyadva hal meg anélkül, hogy valaha is felébredne. Sohasem érti meg a szeretetteljes és gyönyörű voltát annak a dolognak, amit emberi létnek nevezünk.” 

Nem halmozom tovább a gyarlóságunkra rámutató észrevételeket, mert szeretnék hinni abban, hogy egyre többen – az úgynevezett egyszerű emberektől a tudósokig – megpróbálnak nagyobb felelősséggel foglalkozni a sorsukkal, életük boldoggá tételével. Ma már könyvek, filmek, tanfolyamok, tévéműsorok végtelen sora áll a rendelkezésére annak, aki szeretné világosan látni, hogy mi teheti őt boldoggá – főleg akkor, ha kapcsolati problémák rendezetlensége keseríti meg az életét. 

A vágyott örömteli életet tervezgetve általában akadályok tömkelege jut eszünkbe. Akár spontán nehézségek, akár törvényszerűek villannak az agyunkba, a lényeg ugyanaz: valamilyen módon el kellene hárítani őket. Megszüntetésükre láthattunk korábban a környezetünkben példákat, saját ötletek is felmerülhetnek bennünk, könyveket is olvashattunk különböző megoldásokról. A könyvek általában jól kidolgozott speciális módszerek alkalmazásának a titkát tárják az olvasók elé bíztató garanciákkal.

Kiadja a fapadoskonyv.hu.

Dávid Márta Barbara megyénkből Ceglédre elszármazott szakíró.

 

 

Edelsheim Gyulai Ilona grófnő


Gróf Edelsheim Gyulai Ilona 1918. január 14-én született Budapesten, gyermekkorát és fiatal kora javarészét azonban Szlovákiában töltötte, hiszen Trianon a felvidéki családi birtokot is elszakította az anyaországtól. Életének döntő fordulata 1940 áprilisában következett be, amikor férjhez ment Horthy Miklós kormányzó fiához, Istvánhoz, akkor a MÁVAG vezérigazgatójához. 

 

Becsület és kötelesség I. 1918–1944

 

 Ezzel a „vidéki grófkisasszony” – valóságosan és jelképesen is – áttette székhelyét a budai várba, és akarva-akaratlan történelmi szereplővé – személyiséggé, cselekvő tanúvá lépett elő. 1942 augusztusában Horthy István kormányzóhelyettes tragikus repülőszerencsétlenség áldozata lett, s ettől fogva a fiatal özvegy a kormányzó bizalmasaként, szerényen a háttérben maradva egyre fontosabb szerepet játszott. Józansága, példás lelki ereje és kivételes érzékenysége nagy hatással volt mindenkire, akivel kapcsolatba került. 

A háborúba sodródott Magyarország egyre riasztóbb és szinte reménytelennek tetsző helyzetében világos fővel és kitartással mindent megtett a nagyobb tragédia elkerülésének érdekében. A sikertelen 1944. októberi kiugrási kísérlet után azonban az ország és a Horthy család sorsa is megpecsételődött. E könyv utolsó lapjain az ausztriai Weilheim mellett, Waldbichlben búcsúzunk Horthy Istvánnétól, a kormányzóval és feleségével együtt, miután Magyarországról védőőrizetnek álcázott akció keretében a németek elhurcolták őket. 

Az emlékezések első kötetében talán az egyik leghitelesebb tanú szólal meg a XX. századi magyar történelem egyik döntő szakaszának eseményeiről. Horthy István kormányzóhelyettes özvegye sok döntő momentum és helyzet szemlélője és aktív szereplője volt. Mindaz, amiről most beszél, egy őszinte, tiszteletre méltó személyiség vallomása, s egyben rendkívül fontos adalék bizonyos történelmi események tisztázásához, hamis legendák eloszlatásához.

 

Becsület és kötelesség II. 1945-1998 

 

A nagy érdeklődéssel fogadott első rész után gróf Edelsheim Gyulai Ilona, Horthy István kormányzóhelyettes özvegye ötvennégy év krónikáját örökíti meg emlékiratai második kötetében. 1944. október 18-án kezdődik a történet „Valahol Bajorországban”, Gestapo-fogságban, s 1998-ban végződik, többek között ezzel a megjegyzéssel: „Áldás számomra, hogy most már mind gyakrabban látogathatom meg hazámat...”

 A két dátum közötti több mint fél évszázad a fiatalon megözvegyült Horthy Istvánné számára a folytonos helytállás, a leleményes kötelességteljesítés, kalandok és tragédiák, s végül élete ki- és beteljesedésének izgalmas időszaka volt.

 Sok mindent megtudunk ebből a könyvből, amelynek forrásértéke vitathatatlan. Ám a legizgalmasabb élményt benne mégis maga az emlékeit közreadó főszereplő nyújtja: rendkívüli személyisége, őszinte hangja, a lapokról sugárzó szerénység, s egyszersmind határozottság, céltudatosság okán.

 Ez a könyv sok mindenről tudósít. Például arról, hogy milyen érzés negyvenegy év után hazatérni a kényszerű száműzetésből, hazatérni, ha már a világ számtalan országában megfordult az ember, ha látott szebbnél szebb tájakat, lenyűgöző, egzotikus, izgalmas városokat, csodálatos műemlékeket, lehet az Párizs, Bagdad, Jeruzsálem szent földje, London vagy a második otthon, Portugália – mégis, hazatérni Budapestre májusban a gesztenyefák és orgonabokrok virágzása idején, mikor hirtelen minden olyannak tűnik, mint akkor, régen...

 Milyen érzés visszasodródni a múltba, újraélni a Gestapo-fogságot, a küszködést a megélhetésért, a nürnbergi tárgyalás izgalmát a beteg kormányzó mellett, a megalázó sorban állást, a küzdelmet az új életet jelentő vízumokért, az otthonra találás örömét-nehézségeit, az aggódást az otthon maradottakért, az ország sorsáért...

 S vajon milyen ember az, akit Horthy kormányzó „sofőröm, belügy-, külügy- és pénzügyminiszterem”-nek nevez, aki haláláig szelíden-odaadón ápolja őt, aki ígéretéhez híven megszervezi a kormányzó újratemetését Kenderesen, aki a köztársasági elnöktől kapott kitüntetés átvételekor azokra gondol, akik nem lehetnek jelen, de 1944 októberében „ismeretlenül, elhagyatva, sokan származásuk miatt megalázva megállták a helyüket, és semmilyen kitüntetést sem kaptak”, aki Szubud nemzetközi segítőként a világot járja és enyhülést, nyugalmat, belső békét talál a latihánban...

 Gróf Edelsheim Gyulai Ilona, a „kiskormányzóné” emlékezik tiszteletre méltó őszinteséggel, finom humorral, bölcs megértéssel több mint ötven év örömeiről, fájdalmairól, csalódásairól, reményeiről.

 

 

Kovács-Magyar András

A LEGNAGYOBB TITOK: AZ IGAZSÁG

 

 Mindnyájunknak jól jön egy kis segítség, hogy időnként olyan dolgokat is észrevegyünk, amelyek hiányában téves következtetésekre juthatunk. Könyvem megírásának ez a segítségnyújtás az egyik célja. Szeretném a Tisztelt Olvasó elé tárni azokat a tényeket, felismeréseket, amelyek eddig eltitkolva, vagy szándékosan félremagyarázva kerültek be a köztudatba. Igyekszem céltudatosan és tárgyilagosan értékelni olvasmányaim, kutatómunkáim eredményeit

 Ismeretek hiányában az ember elképzelni sem tudja, mily hatalmas tudás birtokában éltek elődeink egy-egy feledésbe merült kultúrában. Letűnt korszakok gyakorlati tudásának, kincseinek felfedezése, ismerete nélkül nem élhet teljes életet a mai fejlett civilizáció embere. Amikor a hagyományostól eltérő gyógyítási módszereimet ismertettem hallgatóimmal, és alkalmaztam a hozzám forduló betegeken, nem kis megdöbbenést váltottam ki az emberekben. Ma már sok ezer ember köszönheti gyógyulását az elfeledett, látszólag nem megszokott gyógyítási szemléletemnek.

Visszatértem az eredethez, a kezdethez, a világegyetem ősi csodáihoz, a több ezer éve működő, egymásra épülő generációk tudásához. Eleinte az emberek fizikai testét gyógyítottam. Azonban rövid idő alatt rájöttem, amíg a lélek és a szellem beteg, nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyul a test sem. Az utóbbi két esetben is hasonlóképpen jártam el, mint korábban. Emellett folyamatosan az elveszettnek hitt, elrejtett szellemi kincsek után kutattam. Kerestem és találtam. Több és érdekesebb dolgot, mint amit valaha is reméltem. Vagyis a valóság ismét felülmúlta a képzeletemet. Egyre gyarapodtak rejtélyes eredményeim, mígnem teljes egésszé kezdtek összeállni. Test, lélek, szellem együttes csodájává, az emberi hármas értékkapcsolattá, amelyek rávilágítanak egymás értelmére. 

Erre a kalandos útra hívom Önöket, melynek ösvényei szerteágazóak, sokoldalúak, átfonva a poklot, a mennyet és a földi színes kavalkádot. 

A könyv dőlt betűs részeibe olyan gondolatokat illesztettem, amelyeket maguk az érdeklődők is olvashatnak a Bibliában, irodalmi művekben és más jellegű írásokban. Kérem, hogy ezeket a sorokat csak tájékozódási pontokként kezeljék. Ezek néha csak elképzelések, feltételezések, logikai játékok szüleményei, bizonyos esetekben pedig a valóságot mutatják. Hogy miért ez a sok találgatás, útvesztő a szellemvilág vonatkozásában? Igyekszem a könyvemben erre is választ adni. 

Nem egy rejtély, olyan titkokat tár fel, amelyért egykor emberek az életüket adták. Aki velem utazik, feledje el a mai világ gondolkodásmódját, és engedje, hogy régmúlt korok teljesen eltérő, eddig föl nem tárt szemléletmódja magával ragadja.

 

 

Kép 1: