A MAGYAR RÁDIÓZÁS TÖRTÉNETE

Részletek Sugár Gusztáv Megszólal a Rádió - A Magyar Rádiózás Hőskora című könyvből

Ajtósi Dürer Kiadó 1993

 

Az első hazai rádiótávíró-kísérletek

A magyar posta szakemberei már az első külföldi kísérletek ismertté váltakor felfigyeltek a „szikratávíró”-ra és 1896-ban hozzákezdtek a kérdés tanulmányozásához. Gyakorlati kísérletekre azonban csak az 1903-ban Berlinben megvásárolt berendezések teremtettek lehetőséget, mert ez a Slaby-rendszerű szikraadó és kohéreres vevő volt az első rádiótávíró-adó és –vevő Magyarországon. A berendezésekkel Hollós József kezdte el a kísérleteket, maga mellé vette Tolnay Henriket, aki később csepeli szikratávíró-állomás vezetője lett. Az első kísérlete Csepel és Újpest között folytak, gyárkémények felhasználásával megépített antennákkal. Az egyik antennát a csepeli Weiss Manfréd Gyár, a másikat az újpesti Egyesült Izzólámpagyár kéményéhez kötötték ki. Ezek a kísérletek azonban nem sikerültek, mert a villamosvasút zavarta a vételt. Amikor a villamosvasutat ideiglenesen leállították, a levelezés kifogástalan volt. 

Ekkor már a katonai körök is érdeklődést mutattak és a kísérleteket Budapest és Bécs között folytatták. A budapesti adó 180 m magas antennával sugárzott, az antennahuzalt léggömb emelte a magasba. Bécsben kifogástalan volt a vétel, de mivel az ottani adónak kisebb volt a teljesítménye, Budapesten a bécsi adást nem tudták venni. A szerzett tapaszalatokat felhasználva, az Adrián folytatták 1906 augusztusában és szeptemberében a kísérleteket. A parti állomás Fiuméban volt, a mozgó állomást az „Előre” hajón rendezték be. A berendezések nagy része ekkor már magyar gyártmány volt. Az olajban csillapított szikraköz mellett jelentős újítás volt Szvetics Emil által gyártott kondenzátor, ezeket a nagy átütési szilárdságú papírkondenzátorokat használták a korábbi, nagy és törékeny leideni palackok helyett. Kísérleteztek a kohérernél érzékenyebb detektorokkal is, így aztán az érzékenyebb elektrolitikus detektort használták. A kísérletek jó eredménnyel végződtek. A hajó állandó összeköttetést tudott tartani még Pulából is, noha Fiuméig még közben volt az 1200 m magas Maggiora-hegység.1906. szeptember 1-jén az „Előre”Anconáig futott ki és egész útja alatt összeköttetésben volt Fiuméval.

A kísérletekhez használt berendezéseket állandóan tökéletesítették, átvették a legújabb eredményeket. Ennek köszönhető, hogy az első világháború kitörése a rádiótechnika területén nem érte felkészületlenül a magyar postát. A tűzpróba azonban egy, a követelményeknek mindenben megfelelő rádióállomás gyors felépítése és üzembe helyezése volt. Ez azonban már a csepeli „szikraadó” története, amelynek a postaműszaki szolgálathoz való kapcsolódása szükségessé teszi a történelmi visszapillantást a postaműszaki szolgálat szervezetének kialakulására.  

 

SZIKRATÁVÍRÓ-ÁLLOMÁS CSEPELEN

Milyen volt a csepeli szikratávíró-állomás?

Az első világháború kitörésekor a központi hatalmak el voltak szigetelve bolgár és török szövetségeseiktől. Sürgősen szükség volt ezért arra, hogy velük minél előbb kapcsolatot teremtsenek. A leggyorsabb megoldást a vezeték nélküli távíró nyújthatta. A vezetés e mellett a megoldás mellett döntött. Szinte napok alatt kellett a berendezéseket Berlinben kiválasztani, megrendelni és Budapestre szállítani. Az állomás helyéül a Csepel-szigetet jelölték ki, a Csepel községtől bérbe vett mintegy 60 katasztrális holdnyi területen. Építése 1914. július 28-án kezdődött meg, az államvasutak gépgyára által szállított 45 m-es kifeszítő árbocok felállításával. Tizenkét 45 m magas faoszlop tartotta az ernyőantenna egyes szálait, a középső, 120 m magas „Rendal”-rendszerű torony alkatrészeit, az átlagosan 2,4 m hosszú Mandesmann-csődarabokat a földön szerelték össze. A kész tornyot egy 45 m magas segédtorony segítségével 1914. szeptember 6-án állították fel és a reggel hét órakor kezdődött munka délután fél háromra már be is fejeződött.

Az antennatorony és a földhálózat elkészülte után rövid időn belül megtörtént a Telefunken-rendszerű 7,5 kW-os, kioltó szikrasorú, márványtáblára szerelt adóberendezés és a szintén Telefunken-gyártmányú, nagyméretű kristálydetektoros vevőkészülék telepítése és üzembe helyezése. A berendezések felszerelése, beállítása és kipróbálása 1914.október 14-re befejeződött és már másnap Harkányi János akkori kereskedelemügyi miniszter és Follért Károly posta-vezérigazgató a bolgár kereskedelemügyi miniszterrel váltott üdvözlő távirattal átadta az állomást a forgalomnak. A katonai és diplomáciai levelezés 1914. november 1-jén indult meg.

A villamos energiát a Fővárosi Villamos Művek szolgáltatták, az erősáramú kapcsolótáblát és a világítási berendezéseket a Siemens-Schuckert Művek szállították. A 128 cellából álló,167 Amperórás és 120  cellából álló 413 Amperórás akkumulátortelepet, amelyet egy 36 kW-os dinamó töltött, a Tudor Akkumulátorgyár Rt. szállította. A csillapított hullámú adó áramforrásául egy 220 V-os 20 kW teljesítményű, egyfázisú, 500 periódusú váltakozó áramú generátor szolgált, amelyet egy 36 LE-s (26kW-os) egyenáramú motor közvetlen tengelykapcsolattal hajtott meg. A generátor periódusa 480-650 között változtatható volt. A generátor által előállított 220 V-os feszültség egy jelfogón és fojtótekercsen át egy vasházban elzárt transzformátor primer tekercsére jutott. A 220 V-os feszültséget 20 000 V-ra transzformálták. A transzformátor szekunder tekercséhez a négy keretben egyenként 10 szikraközből álló szikrasor kapcsolódott. A szikrasorok egyik vége egy vörösréz szalagból készült tekercsen és egy árammérő műszeren keresztül a földhöz, másik vége kondenzátorokon keresztül a tekercs változtatható megcsapolásához kapcsolódott. Ez képezte az úgynevezett belső rezgőkört, amelyhez változtathatóan kapcsolódott az antennahosszabbító tekercsen és variométeren keresztül maga az antenna.

Az adót úgy billentyűzték, hogy a már említett jelfogót morzebillentyű működtette. A 120 m-es ernyőantennát felváltva lehetett adásra vagy vételre kapcsolni. Magát az antenna ernyőjét 24 szál 150 m hosszú, 3 mm átmérőjű bronzhuzal képezte. Saját hullámhossza 2100 m, kapacitása az akkor használt mértékegységben - 8600 cm (9,5uF), ellenállása 4 ohm volt. A földhálózat a központból kiinduló 72 darab 300 m hosszú, 3 mm átmérőjű huzalból állt, egy ásónyomnyi mélységben lefektetve. Teljes hossza körülbelül 30 km volt. A vevőkészülék nagy mérete ellenére is korszerűbb volt, mint az, amelyet a kísérletek során használtak. Az érzéketlen kohérer helyett már kristálydetektort alkalmaztak. A figyelembe vehető típusok közül a karburundumkristályt választották. A készülék az 1500-től 4000 m-ig terjedő hullámsáv vételére volt alkalmas. A tűzvédelem érdekében volt az állomáson egy 4,5 LE-s (3,3 kW-os) háromfázisú motorral hajtott szivattyú és egy 10  magas épületben elhelyezett víztartály. A 7,5 kW-os szikraadón kívül felszereltek Csepelen egy 30 kW-os Poulsen-rendszerű ívlámpaadót is. Ezt a bécsi Telefon Fabrik AG. által gyártott berendezést azonban 1915-ben Temesvárra telepítették át. A vétel javítása érdekében az állomás 1915-ben Lieben-rendszerű erősítőt, a későbbiekben pedig kétcsöves hangfrekvenciás erősítőt is kapott.

 Kezdetben az adó billentyűzése az állomáson történt, és az adásvételi feladatokat nem távírászok, hanem az állomás műszerészei látták el. A leadandó, illetve érkezett táviratokat küldöncök hozták és vitték Csepel és a Központi Távírda között. Később azonban Hughes-összeköttetést építettek ki.1915. január 17-én kísérletek kezdődtek a Konstantinápollyal történő levelezésre és mivel ezek sikeresek voltak, napi három periódusban a rendszeres forgalom is megindult. Az 1915-ös szerbiai áttöréskor közvetlen Hughes-összeköttetés épült az állomás és a Temesváron működő katonai főparancsnokság között és így bonyolították le Szófiával a katonai távíróforgalmat. A román hadüzenet után Törökországgal és Bulgáriával a vezetékes távíró-összeköttetés lehetetlenné vált. Ekkor tett különösen jó szolgálatot a Temesvárra telepített 30 kW-os ívlámpaadó. Ezt ugyanis még 1916 elején üzembe helyezték és egy 75 m magas ernyőantennával sugárzott.

Csepel 1916.január 5-én Aranjuez spanyol állomással keresett kapcsolatot. E kísérletek nem voltak eredményesek, de január 15-én sikerült az összekötetés Barcelonával. Ettől fogva augusztus közepéig a központi hatalmak teljes spanyol irányú forgalmát Csepel bonyolította le. A német Nauen és az osztrák Deutschaltenburg 1916 augusztusától átvette a spanyol forgalom egy részét. 1917. február 24-én arra utasították az állomást, hogy vegye fel Párizs, Lyon, Poldhu, Carnaveron és Coltano ellenséges állomások újságtáviratait, amelyet aztán Hughes-öszeköttetéssel a bécsi Kriegspresse Kommandónak továbbítottak. Az újság táviratok szószáma naponta 8-15 000-et is kitett és ez igencsak megnövelte az állomás munkáját, mert e táviratok vételét a háború végéig Csepel végezte. 1916 októberében megkísérelték a svéd Boden állomással levelezést, de a rendszeres forgalmat csak 1917. november 23-án vették fel. Ettől kezdve naponta 8 órától 12 óráig és 24 órától 1 óráig az orosz hadifogságban levők táviratait vették, illetve a nekik szólókat továbbították a svéd állomás útján. Az adóberendezések fejlődésével meg kellett oldani a csillapítatlan hullámú adók vételét is. Mivel az ilyen adókat egyszerű detektorral nem lehetett venni, előbb tárcsás szaggatót, majd - a rádiócsövek fejlődésével - lebegtetőt alkalmaztak Csepelen.

 

CSEPEL MÁSODIK KORSZAKA. RÁDIÓTÁVÍRÁS A HÚSZAS ÉVEK ELEJÉN

Csepel csillapítatlan hullámú adót kap

A csillapított hullámú adókat,a „szikratávíró”-t alig egy évtizedig használta a világ, a kutatás már a számos előnnyel járó csillapítatlan rendszerekre irányult. Ez kisebb sávszélesség mellett nagyobb kisugárzott teljesítményt, kisebb antennafeszültséggel jobb hatásfokot ígért. A kutatás a század első évtizedében oldotta meg a csillapítatlan sugárzás kérdését, az úgynevezett „gépadó” és „lámpaadó” kifejlesztésével. Az első világháború vége felé a magyar posta vezetése is csillapítatlan hullámú adókkal kívánta a csepeli állomást fejleszteni. Ezért 1919 januárjában a Telefunken cégnél megrendelt egy - akkor igen korszerű - 50kW teljesítményű „gépadót”, egy 152 m magas vasszerkezetű antennatoronnyal együtt. Ugyanakkor megrendeltünk egy 5 kW-os „lámpaadót” –t és egy korszerű keretantennás vevőkészüléket is.

Az eredeti elképzelés az volt hogy az új adókat is a Csepel-szigeten, de egy új telephelyen állítják fel,  mert a kikötő várható építése a meglévő adóállomás bővítését nem tette lehetővé. A Telefunken cég a berendezéseket 1919-ben leszállította, de a háborús helyzet alakulása folytán úgy határoztak, hogy az adók felállításával jobb időkre várnak. Láttuk, hogy a románok a csepeli állomás berendezéseit leszerelték, de mivel sem az 50 kW-os gépadó, sem az 5 kW-os lámpaadó nem került a kezükbe, bizonyos, hogy a megszálláskor azok nem voltak az állomáson. Tárolási helyükről, megmentésük körülményeiről azonban semmiféle adatot nem sikerült találnunk. Az 5 kW-os lámpaadóról az első hiteles adatunk, hogy 1921. október 15-én helyezték üzembe Csepelen. Ez az adóberendezés 12 darab közvetlen fűtésű – párhuzamosan kapcsolt – 500 W-os csőből állt, antennateljesítménye 5,2 kW volt. Hullámhossza 3000 és 7000 m között változtatható volt és egy 8600 cm (9,6 uF ) kapacitású ernyőantennával sugárzott. A berendezés egyenirányú állványból, adólámpaállványból és a kapcsolótekercsek és rezgőkörök állványából állt. A csövek izzítását egy 220 V-os, 1000 Hz-es, egyfázisú váltakozó áramú generátor szolgáltatta, az egyes csöveknél külön-külön alkalmazott transzformátoron keresztül. Az anódfeszültséget egy 220 V-os, 500 Hz-es generátor feszültségének 4000 V-ra való feltranszformálásával, higanygőz-egyenirányítással állították elő. A billentyűző jelfogót a generátor és a transzformátor között helyezték el. Az adó hullámhosszát az anódtekercs megcsapolásával állították be, a berendezés közbenső körrel, de anélkül is üzemelhetett.

Jelentős lépés volt, hogy 1922. április 28-tól az adót a Gyáli útról billentyűzték, de az ilyen üzemmódú kézi morze-rádiótávíró sem érhette el a – vezetékes távírónál akkor alkalmazott – betűnyomó gyorstávíró-rendszerek gyorsaságát. Kézi üzemben egy jó rádiótávírász percenként kb. 100-110 betűt és - egy szót 5 betűnek véve - 20-25 szót tudott leadni. Ez előzetesen lyukasztott szalaggal, amit Wheatstone-rendszernek neveztek, 50-60 szóra volt fokozható. A betűnyomós Hughes-rendszerrel viszont percenként 60-65 szó, az előre lyukasztott szalaggal működő Siemens-rendszerrel pedig 120-200 szó volt adható. A német postaigazgatás már 1922 eleje óta kísérleteket folytatott a Hughes- és Siemens-rendszereknek a rádiótávírásnál való alkalmazására, de rendszeres levelezést még nem folytatott. A magyar postaigazgatás ismerte a német terveket és azt javasolta, hogy a kísérleteket Csepel és Berlin között is folytassák le. A németektől kölcsönkapott néhány segédberendezéssel 1922 júliusában meg is kezdődtek a kísérletek, mind Hughes-, mind Siemens-üzemben.

A Paskay Bernát és Tolnai Henrik által végzett kísérletek nagyon nagy jelentőségűek voltak, mert ilyen nagy távolságon és ilyen kis teljesítménnyel akkor még sehol sem próbálkoztak. Az eredményes kísérletek után 1922.december 18-án indult meg a forgalom Csepel és Königswusterhausen 10 kW-os lámpaadója között, olyan módon, hogy a Központi Távírdán elhelyezett Siemens-gép működtette az 5 kW-os csepeli adó jelfogóját. A berlini adást a Gyáli úti vevőállomáson vették és ugyancsak vezetéken adták be a Központi Távírda vevőgépére. A forgalmat percenkénti 120-150 szószámmal, duplex üzemben bonyolították le. Ez volt a világon az első rendszeres Siemens-üzemű rádiótávíró-forgalom. Az 5 kW-os lámpaadó napi 18-20 órát üzemelt, de mivel hatótávolsága 3000 km volt, gazdaságosan csak nagyobb távolságokra volt célszerű működtetni. Ezért gondolt a posta vezetése arra, hogy a kisebb távolságú forgalom ellátására egy kisebb teljesítményű, 800-1000 km hatótávolságú lámpaadót is felállít Csepelen. Sürgették ezt a hazai légiforgalmi társaságok is, mert úgy vélték, hogy a légi forgalom biztonsága a repülőterek egymás közti levelezését nem nélkülözheti. A 7,5 kW-os szikraadót egy ideig még a lámpaadó belépése után is használták a meteorológiai hírek adására, 1924-ben azonban a jelentős zavarok miatt üzemen kívül helyezték.