Rút kiskacsából hattyú születik

Tovább a képekhez...

Ezeken a képeken az új stúdió áttelepítésének lázas munkálatait örökítettük meg. Jól látható micsoda rumlit hagytunk a régi helyen és persze az is, mennyivel konfortosabb az új hely. Előző este szétszereltünk mindent a régi helyen, az éjszaka során pedig átszereltünk mindent, az első emeleti új helyre. Az előző helyen a technika romjaival Madaras János kiváló munkatársunk próbált műsort készíteni. Reggel nyolc órára, Nagy Ferót már az új munkahely fogadta. Kicsit csodálkozott, hogy egyetlen kábelbe sem botlott bele, merthogy az, eddig minden rádióra jellemző volt, ahol eddig megfordult. A munkák oroszlánrészét Pálfi Zoli vállalta, de körülötte ügyködött még Rácz Gabi, Rácz Attila és Csurka Péter is. Az előző napokon keveset aludtunk, de megérte, mert a kitűzött napra minden flottul elkészült.

Csurka Péter